Senkit sem lepett meg az, amit Armstrong mondott

Alberto Contador szerint segíthet a sportágnak az, hogy Lance Armstrong a múlt héten beismerte doppingolását.

KG
2013. 01. 21. 10:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol bringás szerint Armstrong vallomása erősen hat a kerékpár megítélésre, de ő maga szeretné, ha ebből a pozitívumokat is észrevennék. „Talán lezárhatunk egy évtizedes fejezetet, és inkább ennek a csodálatos sportágnak a jelenére és a jövőjére összpontosíthatnánk. Tudom, sok minden hangzott el az Armstrong-interjúban, de igazából senkit sem lepett meg” – mondta az argentin Tour de San Luis hétfői rajtjára készülő Contador, aki 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben megnyerte a francia körversenyt, ám utóbbi címétől doppingvétség miatt megfosztották.

Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak a múlt héten először nyilatkozott arról, hogy a kilencvenes évek közepe óta doppingolt, noha korábban rendre tagadta az ellene felhozott vádakat. Az amerikai kerékpárost többek között hét Tour de France-elsőségtől és a sydney-i olimpia egyéni időfutamának bronzérmétől is megfosztották.

„Megérdemeltem, hogy megbüntessenek, de nem érdemeltem ki a halálbüntetést” – hangoztatta korábban Armstrong, a túlzó szóhasználattal az élete végéig tartó eltiltásra utalva. „Az egy 75 millió dolláros nap volt” – válaszolta a kérdésre, hogy mennyit vesztett anyagilag a lelepleződésével. A volt versenyző ezzel a visszavont szponzori szerződéseire, „minden jövőbeni” bevételére utalt. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy nem a lelepleződés volt életének legnehezebb pillanata, hanem az, amikor rákosnak találták, amit egy későbbi diagnózis meg is erősített.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.