– Paweł Paczkowski játéka kerülhet előtérbe, rá sokáig nem számíthattunk, de most egy rangadón mutathatja meg a benne rejlő potenciált. Omar Jahja már bizonyított magas hőfokú BL-mérkőzéseken, s ugyan tisztában vagyok vele, hogy Kentin Mahéra és Lékai Mátéra sem számíthatok, a keretünk elég gazdag ahhoz, hogy ne essünk kétségbe. Petar Nenadić és Rasmus Lauge is tud irányítani, így Vuko Borozan kaphat több lehetőséget a balátlövő poszton – fogalmazott a Telekom Veszprém edzője.
Davis magyarországi pályafutása során már nem először dicsérte agyba-főbe a Szeged edzőjét, Carlos Pastort, a rangadó előtt is spanyol kollégája csapatát méltatta.
– A Szeged ambiciózus klub, amely minden szinten próbál fejlődni. Szokás szerint keményen védekezik, a játékosaik gyorsak és fizikailag nagyon erősek. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha megelőlegezem: nem lesz könnyű dolgunk ellenük.
S hogy mi dönthet a rangadón az eddig hibátlan két csapat között? Davis a prognózisaiban verhetetlen, most is előállt a farbával.
– Sorrendben a kapusteljesítmény, majd a védekezés, s aztán a támadás. Ha jól védekezünk, meglesz az esélyünk.
Korábbi játékosa, Mikler Roland fogadtatását a szurkolókra bízta a spanyol szakember. Nehéz elképzelni, hogy a májusban még ütemesen „rolizó” veszprémi kemény mag hirtelen elfelejtené a kapus érdemeit.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!