– A kétezres évek elején fordult elő legutóbb, hogy egy nemzet három képviselője, a szlovák Katarina Harisová, Katerina Mraviková és Lucia Uhraková játszott a Népligetben. Idén beköszöntött a német korszak. Csapatkapitányként hogy látja, jól halad a három német, Julia Behnke, Emily Bölk és Alicia Stolle beilleszkedése?
– Remekül, mindegyik német játékosunk kedves, nyitott és érdeklődő. Behnke, Bölk és Stolle már minden magyar csapattársammal váltott egy-két szót. Könnyebbséget jelent a beilleszkedésükben, hogy Nada (Schatzl Nadine, a Ferencváros balszélsője – a szerk.) anyanyelvi szinten beszél németül. Néha nekem is beugrik-egy-két szó, annak ideén az általános iskolában tanultam németül. A németek egyébként angolul is bármikor meg tudnak szólalni, és próbálkoznak a magyarral. Január óta angolórákat vettek Skype-on. A holland Angela Malesteinről is csak jókat tudok mondani.

Fotó: Kurucz Árpád
– A tavalyelőtti Európa-bajnokságon Háfra Noémi utolsó percben szerzett fantasztikus átlövésgóljával győzött 26-25-re a magyar válogatott a Stolléval, Bölkkel és Behnkével felálló Németország ellen a középdöntőben. Felidézték a 2018-as élményeket az új csapattársaival?
– Nem jött szóba, de lehet, hogy egy válogatottakról szóló későbbi beszélgetésen majd előjön az a franciaországi mérkőzés.
– Mik az első benyomásai, milyen lesz ez az új, „németes” Fradi?
– Ha el tudjuk végezni az eltervezett munkát, jól sikerül az összekovácsolódás, hamar összeszokik a társaság, akkor nagyon jó szezonunk lehet. Rég volt már ilyen hosszú a kispadunk, mint amilyen a következő szezonban lesz. Remélem, mindenki egészségesen kezdi majd el az idényt, jelenleg Stolle és Márton Gréta bajlódik kisebb sérüléssel, de ők biztosan felépülnek a rajtra. Minden játékos alapember szeretne lenni, egyszerűen azért, mert olyan típus, hogy ki akarja venni a részét a közös munkából. Örömmel mondhatom, hogy a keretünkből szinte mindenki meghatározó játékos lehet: az is, aki már régóta a Fradiban játszik, és azok is, akik idén nyáron csatlakoztak hozzánk. Megoszlanak a terhek, a bő keret miatt egy feladatot többen is el tudnak végezni magas színvonalon. Remélem, kitart a lendületünk a szezon végéig. A csapat hozzáállása, mentalitása tovább javult, talán a karanténidőszaknak is van ehhez némi köze. Mindenkinek hiányzott a közös munka.