Szergej Rebrovnak megvan a módszere a motivációvesztésre, amiről az MTK elleni mérkőzés után beszélt. Visszakerült a kezdő tizenegybe Botka, Blažič, Heister, Haratin, Tokmac és Boli, hat helyen változott meg tehát a Ferencváros kezdőcsapata, amely így nézett ki a Diósgyőr ellen: Dibusz – Botka, Blažič, Mmaee, Heister – Laidouni, Haratin – Zubkov, Tokmac, Uzuni – Boli.
A vendégeknél Hegedűs visszakerült eredeti helyére, a védelem tengelyébe.
Abban hasonlított, sőt megegyezett a két csapat, hogy mindkettőben csupán két magyar (Dibusz és Botka, illetve Hegedűs és Márkvárt) kezdett kilenc-kilenc légiós mellett. A két csapat januári mérkőzésén sem volt sokkal jobb a helyzet, akkor a DVTK három magyarral állt fel.
Tudjuk persze, hogyne tudnánk, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés és a bennmaradás is hatalmas cél, de ilyenkor mégis ott motoszkál a talán nem is ördögi kérdés az emberben: na, de ilyen áron? A csupán négy magyar a pályán valószínűleg negatív rekord az NB I históriájában.
Cserébe ráadásul meglehetősen szürke futballt kaptunk az első félidőben.
A negyedik percben Max keményen odalépett Laidouninak, mégsem a francia középpályást, hanem Botkát kellett lecserélni már a hatodik percben. A válogatott hátvéd a bal lábát fájlalta, nem lehetett tudni, mi történt vele, mindenesetre az egyik téli szerzemény, Wingo állt be a helyére. A Fradi valamennyi mezőnyjátékosa légiós. Másképpen, három magyar maradt a pályán…
Negyedóra elteltével a Ferencváros akár már két góllal is vezethetett volna, de helyzetben előbb Boli rúgott lyukat, majd Uzuni nem találta el jól a labdát. Aztán Grozav villant – aki a Vidi ellen mesterhármas jegyzett –, de Dibusz védett.
Az első félidő szép lassan lecsorgott, semmit sem vesztett, aki lemaradt róla.
A második félidőre megélénkült a meccs. Az ötvenedik percben szép csel után Zubkov lőtt kapura jobbal, a kipattanó Uzuni elé került, aki úgy tíz méterről nem találta el a kaput.
A 65. percben a szünetben Heister helyett beállt Ćivić ennél is nagyobb ziccerben hibázott, ő öt méterről nem találta el a kaput. Két perc múlva Blažič hibázott, Ivanovszki vezethette rá a labdát Dibuszra, a lövését bravúrral védte az FTC kapusa. Rebrov csak egyre csóválta a fejét…
Aztán itt is, ott is voltak helyzetek. A mérkőzés a 76. és 77. percben dőlt el. A DVTK-tól Márkvárt lőtt gyengén ziccerben, majd az ellentámadásnál Ćivić mesteri beadását Boli bólintotta magasra emelkedve a jobb felsőbe (1-0).
Ez maradt a végeredmény, a Fradi tehát visszavágott a januári vereségért.
NB I, 24. forduló
Kedd
Kisvárda–Puskás Akadémia 0-1
Honvéd–MTK 3-2
Ferencváros–Diósgyőr 1-0
Szerda
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 15.15
Újpest–Budafok 17.30
Mol Fehérvár–Paks 20.00