Hivatalos: Schäfer András Németországban folytatja pályafutását

A szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely pénteken honlapján jelentette be, hogy magyar válogatott labdarúgója, Schäfer András a Bundesligában szereplő Union Berlinben folytatja a pályafutását.

Magyar Nemzet
2022. 01. 21. 10:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schäfer András 2020 januárjától erősítette a Dunaszerdahely csapatát, 61 fellépése alkalmával négy gólt és hét gólpasszt jegyzett. Két év után azonban eljött a búcsú ideje, és a magyar válogatott labdarúgója a szlovák élvonal helyett a németben folytatja, miután a DAC megegyezett az Union Berlinnel a 22 éves játékos eladásáról – derül ki a felvidéki klub pénteki közleményéből.

– Egy csodálatos időszak áll András mögött, amely alatt az egész európai futballkedvelő közösség megismerhette a nevét. A klub nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk, amiért egy újabb olyan játékos fejlődéséhez járulhattunk hozzá, aki bekerült a világ legszínvonalasabb bajnokságainak egyikébe. Meggyőződésünk, hogy a német Bundesligában is megállja a helyét. Ahogy azt az ő esete is alátámasztja, a fiatal tehetségek bízhatnak a sportprojektünkben, és a megfelelő időben feljebb léphetnek, amennyiben az ajánlat tükrözi a játékos értékét. A futballistáknak fontos tisztában lenniük azzal, hogy mi nem állunk az álmuk beteljesítésének az útjába. Andrásnak köszönünk mindent, amit a klubunkért tett, az új állomáshelyén pedig sok sikert kívánunk – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Mint azt korábban megírtuk, az Union Berlin mellett az Arminia Bielefeld is érdeklődött Schäfer András iránt, de végül az előbbi lett a befutó. A Bundesliga ötödik helyén álló fővárosiak az idény végéig kölcsönbe veszik a játékost, és amennyiben megtartja helyét a német élvonalban a berlini együttes, Schäfert véglegesen is megvásárolja a klub. Az Union ügyvezető igazgatója, Oliver Ruhnert elárulta, már hosszú ideje figyelték Schäfert, és lenyűgözte őket a középpályás mentalitása, fejlődése, illetve, hogy mennyire bátran bánik a labdával.

– A Bundesligában, ezáltal Európa egyik topbajnokságában játszani különleges dolog. Az Union rengeteget fejlődött az elmúlt években, nyomot hagyott a Bundesligában. A klubbal együtt szeretnék én is továbbfejlődni. Nagyon várom a csapattal való találkozást, és örömmel tekintek előre az előttem álló feladatokra – méltatta új együttesét Schäfer.

A 2021-ben az év legjobb magyar futballistájának választott Schäfer öt válogatottbeli csapattársához csatlakozik a német élvonalban: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik az RB Leipziget, Sallai Roland a Freiburgot, Szalai Ádám pedig a Mainzot erősíti.

Borítókép: Schäfer András (Forrás: Twitter.com/fcunion)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.