Idegenben remekelve jutott nyolc közé a Barcelona az Európa-ligában

Az Európa-liga nyolcaddöntőinek visszavágóján a Barcelona isztambuli szereplését kísérte a legnagyobb figyelem. A katalánok fordításra kényszerülve győzték le 2-1-re a Galatasarayt, amivel nyolc közé jutottak.

2022. 03. 17. 20:59
Galatasaray v Barcelona - UEFA Europa League
Galatasaray v Barcelona-UEFA Europa League Fotó: ONUR COBAN
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tízes évek nagy sikerklubja, a Barcelona megérte azt a szégyent, hogy nem jutott túl a Bajnokok Ligája csoportkörén. A szurkolói kénytelen-kelletlen lenyelték a békát, de nem titkoltan azt várják el kárpótlásul, hogy a csapat legalább nyerje meg az Európa-ligát – ennek a serlege amúgy sincs meg a klubmúzeum vitrinjében.

Ehhez képest a nyolcaddöntőben az első mérkőzésen nem esett gól a katalán városban, azaz a Barcelona nem szerzett előnyt a Galatasaray elleni visszavágóra. Ennek ellenére továbbra is esélyesebbnek számított, hiszen tíz tétmeccs óta tartó veretlenséggel a háta mögött érkezett Isztambulba, ebben az időszakban három döntetlen mellett hétszer győzött, 26 gólt szerezve és kilencet kapva. A Galatasaray ugyanakkor botladozik a török élvonalban, szégyenszemre csak a 11. helyen áll 29 fordulót követően.

 

Fotó: Onur Aoban

A török együttes egyáltalán nem úgy kezdett, mintha esélytelennek érezné magát, a 6. percben Gomis nagyon megkeverte a védőket, akiknek két lövést is blokkolniuk kellett. A másik oldalon De Jong hagyott ki nagy helyzetet, a 28. percben pedig vezetést szerzett a Galatasaray: Cicaldau adott be jobbról, szögletből, Marcao pedig Torrest megelőzve nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelt, Ter Stegennek esélye sem volt a védésre – 1-0.

A hazai szurkolók csak a 37. percig örülhettek, akkor viszont talán még ők is megtapsolták a Barcelona egyenlítő gólját: Torres remek ütemben adott a tizenhatoson belül helyezkedő Pedrihez, ő balról befelé indulva két lövőcsellel egymás után két védőt is elfektetett, majd hét méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtt – 1-1.

A második félidő elején nem sokat teketóriáztak a vendégek, a 49. percben Jordi Alba beadását Busquets 15 méterről kapura lőtte, Pena védett a jobb alsó sarok előtt, az ötösről ismételt, a kapus ezt is hárította, De Jong középre fejelte az elé perdülő labdát, Aubameyang öt méterről a hálóba továbbította – 1-2.

Nagy rohamokba kezdett a Galatasaray, ám erre a Barcelona elővette a sok passzra épülő játékát, amivel lelassította a tempót, és eldugta a labdát a törökök elől. Így is akadt egy-egy felcsillanó lehetőség mindkét kapu előtt, ám ziccerig nem jutottak el a csapatok.


Európa-liga, negyeddöntők, második mérkőzés (az első mérkőzésen 0-0): Galatasaray (török)–Barcelona (spanyol) 1-2 (1-1), Isztambul, Ali Sami Yen Spor Kompleksi, 52 000 néző, jv.: Orsato (olasz). Gólszerző: Marcao (28.), illetve Pedri (37.), Aubameyang (49.)

Borítókép: A Barcelona játékosai okkal ünnepeltek Isztambulban (Fotó: Onur Auban)

 

További eredmények:

Crvena zvezda (szerb)–Rangers FC (skót) 2-1 (Ivanics 10., El Fardou Ben 90+3. – 11-esből, ill. Kent 56.), tj.: Rangers 4-2-es összesítéssel

AS Monaco (francia)–SC Braga (portugál) 1-1 (Disasi 90+1., ill. A. Ruiz 19.), tj.: Braga 3-1-gyel

Bayer Leverkusen (német)–Atalanta (olasz) 0-1 (Boga 90+2.), tj.: Atalanta 4-2-vel

Olympique Lyon (francia)–FC Porto (portugál) 1-1 (M. Dembélé 13., ill. Pepé 27.), tj.: Lyon 2-1-gyel

West Ham United (angol)–Sevilla (spanyol) 1-0 – hosszabbítás után 2-0 (Soucek 40., Jarmolenko 112.), tj.: West Ham 2-1-gyel

Eintracht Frankfurt (német)–Real Betis (spanyol) 0-1 – hosszabbítás után 1-1 (Hinteregger 120., ill. Borja Iglesias 90.), tj.: Frankfurt 3-2-vel

Szpartak Moszkva (orosz)–RB Leipzig (német) – játék nélkül továbbjutott az RB Leipzig

 

Európa-konferencialiga, nyolcaddöntők, második mérkőzések

FC Basel (svájci)–Olympique Marseille (francia) 1-2 (Ndoye 63., C. Ünder 74., Rongier 90+3.), tj.: Marseille 4-2-vel

Rennes (francia)–Leicester City (angol) 2–1 (Bourigeaud 9.,Tait 76., ill. Fofana 51.), tj.: Leicester 3-2-vel

FC Köbenhavn (dán)–PSV Eindhoven (holland) 0-4 (Zahavi 10., 79., Götze 38., Madueke 90+1), tj.: PSV 4-8-cal  

AZ Alkmaar (holland)–Bodö/Glimt (norvég) 2-1 – hosszabbítás után 2-2 (Pavlidisz 18., 30., illetve Pellegrino 26., Sampsted 105+1.), tj.: Bodö, 4–3-mal

Gent (belga)–PAOK (görög) 1-2 (Depoitre 40., illetve J. Crespo 20., Mihaj 77.), tj.: PAOK 3-1-gyel

AS Roma (olasz)–Vitesse (holland) 1-1 (Wittek 62., Abraham 90+1.), tj.: AS Roma 2-1-gyel

LASK (osztrák)–Slavia Praha (cseh) 4-3 (Wiesinger 36., 76., Gruber 88., A. Schmidt 89.), ill. Olayinka 24., Bah 37., Sor 62.), kiállítva: Ousou (42., Slavia Praha), Plavsics (85., Slavia Praha), tj.: Slavia Praha 7-5-tel

Feyenoord (holland)-Partizan Beograd (szerb)  3–1 (Dessers 45., R. Nelson 59., Linssen 90., ill. R. Gomes 61.), tj.: Feyenoord 8-3-mal

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.