A FIFA a múlt héten hagyta jóvá, hogy Dárdai Bence országot válthat, vagyis az eddig a német utánpótlás-válogatottakban szereplő középpályás a jövőben magyar színekben futballozhat. Ami nagyszerű hír idehaza, az bosszantó végkifejlet Németországban. Dárdait a németek is nagy tehetségnek tartják, tagja volt az U17-es Európa-bajnok csapatuknak, novemberben pedig még a német U19-es együttessel ünnepelt győzelmet a magyar ellen a korosztályos Eb-selejtezőn.

A német médián is végigszaladt Dárdai Bence országváltásának a híre, főleg, hogy már nemcsak egy tehetségről van szó, hanem a Bundesliga jelenlegi idényében már a legjobbak között is bizonyító futballistáról – a fiatal középpályás 12 bajnokin egy gólt és három gólpasszt jegyez a Wolfsburgban.
„A DFB ékszere Németország ellen döntött” – adta hírül a legnagyobb német lap, a Bild, amely tehát a német futballszövetség eddigi legnagyobb tehetségei között tartotta számon Dárdait.
Az országváltásról szóló cikkben azt fejtegetik, hogy egyre keményebb a harc a legnagyobb ígéretek következő generációjáért. Felhozzák példának Paul Wanner esetét, aki a Bayern München tehetségeként az élvonalbeli Heidenheimnél szerepel kölcsönben jelenleg, neki a német mellett osztrák gyökerei vannak, így mindkét szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann és Ralf Rangnick is udvarol neki, de ő egyelőre nem kötelezte el magát.
Sorra vesztik el a németek a tehetségeket
Dárdai a németekre nézve kedvezőtlen döntése a német média szerint egy folyamatba illeszkedik. Ezt bontja ki a 90min.de cikke, amelyben a még döntés előtt álló Wanner mellett felhoznak Dárdai kapcsán hasonló közelmúltbeli eseteket. A Herthában éppen Dárdai mellett felnövő Ibrahim Maza az algériai válogatottat, a Bayernben is nevelkedő, jelenleg a Juventust erősítő Kenan Yildiz pedig a törököt választotta a némettel szemben.
És ide vehetjük az Eintracht Frankfurt középpályását, Can Uzunt is, aki szintén török válogatott lett. Mindhárman Németországban születtek, ott is kiemelt tehetségek voltak, csakúgy, mint Dárdai, és nem a német válogatottat választották. A folyamat már szemet szúr a német médiában, Dárdai Bence döntése még inkább ráirányította a figyelmet.