Kiemeltként a negyeddöntőben kezdhette meg szereplését a magyar férfikardcsapat kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon, ahol az egyéniben másodikként végző Szilágyi Áron, a vele együtt csapatban tavaly olimpiai ezüstérmes Szatmári András és Rabb Krisztián, valamint Iliász Nikolász alkotta együttes Georgia 45-41-es legyőzésével indított. A folytatásban a semleges színekben szereplő oroszok következtek. Szatmári ugyan 5-4-re elveszítette az első asszót, később viszont ő maga is javított, két társa, az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Szilágyi, valamint Rabb pedig valamennyi párharcát megnyerte, így végül 45-26-ra nyert, és a döntőbe jutott a magyar négyes.
Európa-bajnok Magyarország!
A fináléban meglepetésre az előzetesen esélyesebbnek gondolt Franciaországot legyőző Olaszország volt az ellenfél.
A döntő nagy részében irányítottak a magyarok, és bár egyszer egyenlített az ellenfél, a végére tíztusos különbség alakult ki, 45-35 lett a vége. Ezzel egy évvel a Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban győztes csapat után megvédte Európa-bajnoki címét a magyar együttes!
A férfi kardozók a magyar küldöttség ötödik érmét szerezték Genovában. Korábban egyéniben ezüstöt harcolt ki Szilágyi, illetve bronzot a tőröző Pásztor Flóra , a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Battai Sugár.
A végén szépítettek a női tőrözők
A férfiak eredményes szereplése mellett kedden a női tőrözők is érdekeltek voltak az Eb-n. Az egyéniben bronzérmes Pásztor Flóra, valamint Kondricz Kata, Lupkovics Dóra és Nekifor Erika alkotta együttes a legjobb 16 között simán nyert a görögök ellen, majd a negyeddöntőben kikapott a spanyoloktól, így a folytatásban az ötödik helyet célozhatta meg. Ehhez előbb a németeket kellett legyőzni – ez 45-42-re sikerült is –, majd az ukránok következtek. A magyar csapat végig előnyben volt, végül 40-29-re nyert, és így ötödikként zárta a napot.
Nem vagyok elégedett, nyilván éremért jöttünk. Tavaly érmesek voltunk, és idén ez még jobban benne volt a pakliban, mert a mezőny szerintem egy picikét gyengébb volt. Azért büszke vagyok a csapatra, hogy felálltunk és az utolsó két meccset megnyertük viszonylag simán
– mondta el az M4 Sport helyszíni stábjának Pásztor Flóra.
Az Európa-bajnokság szerdai programjában a férfi párbajtőrözők és a női kardozók csapatversenye is szerepel – mindkettő magyar érdekeltséggel.