Országjárásba kezdett a héten Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció uniós képviselője, ahogyan arról több utazós posztban is beszámolt közösségi oldalán. A kitüntetett települések között volt Szombathely is, ahol Gyurcsánynét maga Czeglédy Csaba haramia fogadta egy röpke beszélgetés erejéig. A találkozóról a jeles adócsaló repesve írt közösségi oldalán: „Szeretett városomban járt Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke és – szívből remélem – az ellenzék leendő miniszterelnök-jelöltje. Beszéltünk a szombathelyiek szociális helyzetéről (…) stb.” Klára asszonyban sem múlt el nyomtalanul a randevú: „Czeglédy Csabával ma csak egy nagyon rövid találkozó fért bele, de ígérem, jövök még.”
Azt nem említette Klárika, kívánt-e jobbulást a gyengélkedő latornak, akit – bűnügyi tudósítások szerint – makacs betegség gyötör, ezért nem tudott megjelenni szegény saját keddi büntetőperén, a Kecskeméti Törvényszéken. Ismeretes, hősünket hatmilliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják 19 cimborájával egyetemben (akik sajnos szintén „lebetegedtek” a tárgyalás napjára). Jogszakértők szerint egyébként Czeglédy zsivány akár tíz év tömlöcbüntetést és 550 milliós vagyonelkobzást is kaphat, ha rábizonyítják a turpisságot. (Prókátor uram kamarai tagságát nemrég felfüggesztették, így szegény egy ideje csupán a baloldali vezetésű önkormányzatok humanitárius – több tíz milliós – megbízatásaival tudja kihúzni hó végéig.)
Klára asszonynak igyekeznie kell, ha újabb találkát tervez Czeglédy vádlottal. Ellenkező esetben már csak cipóba sütött reszelővel tud kedveskedni szimpatizánsának.