A Vulkán és a Cerberus nevet kaphatja a Naprendszer peremén keringő Plútó kisbolygó két parányi holdja, miután a névadásról meghirdetett szavazáson e két név végzett az élen. Több mint 450 ezren vettek részt a két holdat felfedező, kaliforniai székhelyű SETI Intézet munkatársai által kiírt internetes szavazáson, amely hétfőn zárult.
A római és a görög mitológiából származó 21 név közül lehetett választani. A legtöbb szavazatot a római mitológia tűzistenének, Vulcanusnak a nevéből származó Vulkán kapta, amelyet az Enterprise csillaghajó James T. Kirk kapitányaként ismertté vált William Shatner színész javasolt, és a sorozat több tízezer rajongója támogatott. A népszerű tudományos-fantasztikus sorozatban Vulkán volt a Leonard Nimoy alakította Spock szülőbolygója.
A második helyre a Cerberus került, a háromlábú kutyának a neve, amely az alvilág kapuját őrizte.
A végső döntést a névadásról a Nemzetközi Csillagászati Unió hozza meg, ám a szavazók remélik, hogy a szervezet magáévá teszi javaslataikat. Három Plútó-holdnak már van neve. Az egyik Káronnak, Hádész, az alvilág istene révészének a nevét viseli; egy másikat Nüxről, az éjszaka istennőjéről neveztek el; a harmadik a mitológiai vízi kígyó, Hidra után kapta a nevét. A két, még névre váró hold, amelyeket az utóbbi években fedeztek fel, jelenleg a P4 és a P5 jelölésre hallgat. Átmérőjük 24-32 kilométer.
A Plútó sokáig bolygónak minősült, 2006-ban azonban a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) prágai konferenciáján részt vevő csillagászok úgy döntöttek, hogy az 1930-ban fölfedezett égitest nem bolygó többé, hanem csupán kisbolygó.