Az MLSZ olyan, mint egy intézetis gyerek: minden egyes ballépése után megkapja a pofont, és amikor végre valahára a helyes utat választja, kiderül, hogy az is rossz irányba visz. A pedellusok nem értik, sajnálják, de nem tudnak mit kezdeni vele, újra csak csalódnak benne.
A két győztes válogatott meccs után jegyárat emelő, a klubokat láthatatlan szabályok szerint sarcoló, a normális szurkolói beléptetést megoldani képtelen, a magyar futballt lejtmenetbe állító Sorjáznak a jelzők, ha hétköznapi focikedvelőt kérdezünk a Magyar Labdarúgó Szövetségről. A hazai rajongók örökös céltáblája, néhány hete hátra arcot vezényelt saját magának, és úgy határozott, hogy engedve a hosszú ideje ránehezedő nyomásnak, lemond a drukkerek klub- és futballkártya-kötelezettségéről. Innentől a hazai egyletek, ha jónak látják, megelégedhetnek a pénztárnál felmutatott személyi igazolvánnyal is, a kártyaellenes tömegek pedig, ha a mérkőzés előtt kiállják a sort, újra a lelátóról űzhetik-hajthatják kedvenceiket.
Nem sokan gondolták volna, hogy a nyugati szurkolói kultúra meghonosítására szent misszióként tekintő Csányiék valaha engedni fognak, de megtették. Idehaza az önkritika fehér holló, dicséretet érdemel a futballvezetés. Az öröm hatványozódott, amikor kiderült, hogy az MLSZ a válogatott találkozókon sem igényli a kártya meglétét. Szeptember 4., magyar–román, itt az idő – őrjöngött magában sok ezer „szakadár” július elején, az eddig távol maradó fanatikusok hangorkánja besöpri majd a győztes gólt az ősi rivális kapujába.
A szövetség azonban nem híve a tombolásnak. Ahogy a biztonságiak leültetik a lelkesebb rajongókat a lelátón, úgy csillapította le a szervezet az országban eluralkodó futball lázat. „Az MLSZ a kártyakötelezettség felfüggesztésével mindenki számára hozzáférhetővé tette a (Magyarország–Románia) mérkőzés megtekintésének lehetőségét”. „Annak érdekében, hogy a kártyával nem rendelkezők is ott lehessenek a mérkőzésen és a helyszínen buzdíthassák a csapatot, a szervezők ötszáz jegyet biztosítanak számukra.” 30 napon belül két állítás és egyetlen feloldhatatlan ellentmondás. 500 jegy nem 21 ezer, miképp az épelméjűt is az különbözteti meg az idiótától, hogy képes gondolkodni. A szövetség mégis azt hiszi, hülyének lehet nézni a azokat, akik egyébként a válogatott hátországát jelentik, egyben ők azok, akik évente tízmilliókkal járultak hozzá az új MLSZ-székház felépüléséhez és a szövetség dolgozóinak fizetéséhez. Érthetetlen, miért hitegették heteken át a reménykedőket, hogy minden földi halandó, lapuljon klub- és futballkártya a zsebében vagy sem, bejuthat a nagy meccsre, ha van legalább 3500 forintja. A bánatot az sem enyhítette sokkal, hogy végül nem ötszáz, hanem közel ezerötszáz szerencsés vehetett jegyet személyivel.
Az, ahogyan a jegyértékesítés lezajlott, legfeljebb a rutintalanabb meccsre járókat döbbentette meg, a „régiek” tudják, mit jelent órákat a pénztár előtt szobrozni, és végül belépő nélkül távozni. Az online értékesítő felület összeomlott, a jegyirodák előtt várakozók közül sokan csak órák elteltével szembesültek azzal, hogy rossz sorban állnak, számtalan kártyatulajdonosnak pedig szintén helyben kellett megvennie bilétáját, mert az interneten erre nem volt módja. A történtek attól függetlenül az MLSZ-re égnek majd rá, hogy a jegyeladást csak részben intézte a szövetség, de mennyivel jobb lenne inkább arról beszélni, hogy stadion még nem nagyon telt meg olyan sebességgel válogatott futball meccsre, mint hétfőn.
Hiába, a rosszcsont jót akart, de megint csak baj lett belőle.
