Egyenes beszéd – no nem Kálmán Olga-i értelemben –, lehetne is tapsikolni meg ünnepelni, csak van egy-két bibi ezzel a kis konzervatív coming outtal.
Például az, hogy Fekete-Győr Andráson és a félrenegát státusban lévő Bauer Tamáson kívül – akinek valamilyen furcsa okból csak tegnapelőtt esett le, hogy Jakab mit is gondol a melegekről és a határon túli magyarokról – azóta is gyanúsan kussolnak az ellenzéki pártvezérek. A haladó sajtó sem kezdte az ilyenkor szokásos módon Jakabot karaktergyilkolni és homofób vérét kivont szablyával követelni, valamilyen megmagyarázhatatlan okból fasiszta, szélsőjobboldali jelzőket sem kezdtek használni a Jobbik elnökére. De ami a legárulkodóbb jel, az egy március 9-i interjú a Jobbik-százmilliókból fenntartott Alfahíren.
Az interjú alanya a híres ballib írónő és ellenálló, Péterfy-Novák Éva volt, aki a Jakabbal készült interjú után néhány nappal az alant következő gondolatokat fogalmazta meg a Pride-ról, a melegházasságról és úgy általában a melegjogokról:
„Mára a Pride tényleg egy családi program, egy vidám utcabál, amitől egyáltalán nem látom okát félteni a gyerekeinket. Az előző kérdésben válaszoltam arra, hogy mitől féltsük a gyereket, és az biztosan nem a Pride vagy a felnőtt, azonos nemű párok nyújtotta szerető, biztonságos környezet. A család az család, a pedofil bűncselekmény pedig pedofil bűncselekmény. A kettőt, akár fogalmi szinten, összemosni: halálos bűn.”
Érdekes gondolatok, érdekes helyen még érdekesebb időzítéssel. Mintha a Jobbik hivatalos pártlapja direkt szembemenne az elnökkel. Pedig szó sincs ilyesmiről. Ezt ugyanis úgy hívják: kármentés.
Válságkommunikáció.
A Jobbik lélegeztetőgépére kapcsolt újságban kizárt dolog, hogy olyan gondolatok jelenhetnek meg, amelyek nem lettek Béres Ferenc Attilával, a párt kommunikációs igazgatójával és Jakabbal jó alaposan, mondatról mondatra leegyeztetve, és amelyek szándékosan ellentmondanak az elnök által képviselt értékeknek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!