Rongyrázás a bőrünkre

Ha minden jól alakul, az idén elérhetjük a 2005-ös gazdasági szintet – ezzel az alaptézissel pártpreferenciától függetlenül általában egyetértenek a magyar közgazdászok.

Ha a polgári oldal fellép a kettős mérce ellen, akkor a normák általa is betartandók. Annál is inkább, mert a fent említett ügyek ellentétesek a kormánykoalíció szellemiségével, és közvetetten a kormányfő személyére is rossz fényt vethetnek. Válságos időkben, a lakosság egy jelentős részének mindennapi filléres gondjai idején egy képviselő (aki épp ezeket a választópolgárokat és nem a magánérdekeit képviseli) nem flangál a Parlamentben aranyárú haute couture (exkluzív kivitelű) táskával, nem vesz magának luxus Audit, mert éppen kivették a feneke alól a közpénzből bérelt hasonló luxusjárgányt. (Micsoda botrány kerekedett Veres János volt pénzügyminiszter Audija miatt, amelyet a VPOP akciósan, potom 14 millióért szerzett be 2009 elején, épp a megszorító intézkedések bevezetésekor!) A képviselő tehát tisztességesen feltüntet minden tételt időben, a megfelelő rubrikában, a szabályoknak megfelelően, és nem javítgat utólag. Volt rá egy éve, hogy átgondolja, mit ír bele. Különben miért kapott annak idején hideget-meleget Simor András volt jegybankelnök, amiért kihagyta vagyonnyilatkozatából a ciprusi 900 millióját, mert állítólag nem lelte a rubrikát, ahová beírhatta volna? (Simon Gábor sem talált elég helyet a papíron a külföldre menekített százmillióinak.)

A köz képviselője nem luxusszállodában hajtja álomra a fejét hivatalosnak mondott utakon, és nem szervez a rendszerváltás előtti időkre hajazó, több tíz milliós vadászatokat. Nem üzletel offshore cégekkel, és nincsenek offshore-cégbirodalmaknak helyet adó irodái, mert ezzel a közpénzek átláthatóságát szorgalmazó kormányzati és számvevőszéki programok hitelét csorbíthatja. Nem szerződik egy-öt-tíz forinttal a közbeszerzési értékhatár (25 millió forint) alatt, mondjuk 24 999 999 forintért. Mert akkor milyen alapon szóltunk annak idején a közbeszerzési törvényt hasonlóan kijátszó, a plafon alatt öt forinttal szerződő tanácsadó cégek összesen több száz milliós megbízásai miatt? Még leírni is nehéz: a Gyurcsány–Bajnai-érában egyik legtöbbet foglalkoztatott, hasonló módszereket alkalmazó tanácsadó cég vezetője az idén még állami kitüntetést is kapott – remélhetőleg csak adminisztratív hiba miatt.

A képviselő nem jár több százezres cipőben, de ha mégis, nem hivatkozik kamu leértékelésekre. Nem parádézik a legújabb Chryslerrel, majd a legnagyobb Mercedessel, nem festet fel magának kibővített plusz parkolóhelyet, hogy kényelmesen elférhessen. Emlékszünk még, amikor a fél ország Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszteren nevetett, aki a Playboynak (!) adott interjúja során a másfél millió forintos, Jaeger-LeCoultre márkájú karórájával, negyven, méretre szabott öltönyével és a felesége ékszergyűjteményével hencegett? Továbbá egy miniszter nem a sportklubjából ismert haverokat alkalmazza, akármennyire jól is játszanak a kispályán, egy államtitkár pedig tisztességesen kifizeti jól menő cégének alkalmazottait, és nem adósságokat maga után hagyva lép be a köz szolgálatába.

Aki az elmúlt hónapok korrupciógyanúiról szóló híreket követte, láthatta, hogy a hétköznapi emberek ingerküszöbét azok a tételek lépik át, amelyek számukra is értelmezhetők. Sem Kóka, sem Gyurcsány, sem Veres esetében nem számítottak a százmilliárdos melléfogások, az elherdált közvagyon, a több tíz milliárdos túlköltekezések, az ország makrogazdasági egyensúlyának felborítása – a luxuscikkekre költött milliós tételek azonban annál inkább. Jellemző, hogy amikor Gyurcsány Ferenc új luxus Audit vásárolt, nem a közbeszerzés szükségtelenségén, hanem az autó átfestésének 4,5 millió forintos költségén háborgott a közvélemény.

Aki ezt az alaptézist nem érti, és nem képes az empátia szó jelentését helyesen értelmezni, inkább ne álljon politikusnak, hanem a versenyszférában kamatoztassa képességeit.

Végül szembe kell nézni azzal is, hogy a társadalmi bizalomvesztést jelentősen befolyásolta az elszámoltatás kudarca is, mert a 2010 előtti visszaélések zöme – úgy tűnik – végleg következmények nélkül maradt. 1400 ügyben indult eljárás, 61-ben feljelentés és mindössze hét (!) eset jutott el a vádemelésig. És ez nem a kormány, hanem a független igazságszolgáltatás bizonyítványa.

Akik korrupciógyanús ügyekbe keverednek, nemcsak saját hitelességüket, hanem becsületes kollégáik hitelességét, munkáját is veszélybe sodorják. Senkit nem mentesíthet az egyéni felelősségvállalás alól a 2010 előtti üzemszerű lopás (a nokiás dobozoktól az oldalanként kétmillió forintba kerülő, felesleges BKV-tanulmányokig), mert ez sosem lehet viszonyítási pont a polgári oldal számára.