A szenvedélyeket a néhai miniszterelnök iránti szeretet és elismerés motiválta, de a levegő érezhetően azért is sistergett, mert az Antallt ért hajdani vádaskodásokban a mai kormányt érő vádak túlságosan is visszaköszöntek. Túl sok volt az áthallás, túl erősen emlékeztetett az Antall ellen forduló falkadüh a mai kormányfő elleni támadásokra. Irritáló, ahogyan a mai baloldalon Antallt példaképnek állítják be olyanok, akik mindent megtettek azért, hogy élete megrövidüljön. Nincs még olyan messze az a húsz év. Nagyon is jól emlékszünk a taxisblokádban tetőző kormánybuktató hajszára, amellyel végletes és végzetes választásra kényszerítették a miniszterelnököt. Saját gyógykezelése rovására a kormányrúdnál maradást választotta.
Antall József ellen haláláig kérlelhetetlen harcot vívott a baloldal és a liberálisok. Részben ugyanazok, akik ma az Orbán-kormány ellen küzdenek. Ahogy Boross Péter fogalmazott: újabban megjelent Antall József viszonyítási alapnak, hogy annál nagyobbat lehessen ütni a jelenen. Még a vádpontok készlete sem túlságosan változott: Antall éppúgy megkapta, hogy a múltban él, mint Orbán, mindkettejüket megvádolták, hogy a Horthy-korszak restaurációjára törekszenek, sötét revizionizmusuk sincs egymástól távol, és a határon túli magyarok iránti elkötelezettségük egyaránt soviniszta elvakultsággá változik a gyűlölködők szemében. Orbán Viktor amennyivel többet kap, annyival jobban is állja az ütéseket, Antall viszont, ne feledjük, 1990-től súlyos betegséggel küzdött. S ez nem azt jelenti, hogy nem volt ereje teljében egy, a sorstól későn kapott, méltó feladathoz. Ez azt jelenti, hogy Antallt a végsőkig legyengítették azok az alantas támadások, amelyekkel az ország irányításának munkája mellett már nem volt ereje megküzdeni. Ellenfelei ezt pontosan tudták. Megérezvén a vér szagát, egyre erősebben támadták. Antall Józsefnek a szó szoros értelmében vett halálos küzdelme már csak a temetésére gyűlő, a körúton folyamatosan hömpölygő tömegben keltett részvétet. Visszaemlékezésekből, munkatársaitól tudjuk, hogy betegen is tökéletesen helytállt, utazott, tárgyalt, késő estig dolgozott hivatalában, a magyar Parlamentben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!