A lovagkeresztes pedofil

Sipos Pál, a Magyar Köztársaság lovagkeresztjének birtokosa valószínűleg elhagyta az országot.

Sipos Pál mindezt valószínűleg nem gondolta végig, úgy látszik, annyira nem volt kreatív és tehetséges, hogy áldozatainak eljövendő sorsába belehelyezkedjen. A szélesebb körű társadalmi önvizsgálat lehetőségét határozottan megakasztotta Révész Sándor Népszabadság-beli jegyzete, amelynek címe az volt: A pedofil is ember. Ezt ki lehetne egészíteni számos állítással: például azzal, hogy Szita Bence gyilkosai, akik a 11 éves kisfiút élve eltemették, szintén emberek. A családirtó is ember, és a nagyanyját megölő fiatal férfi is ember. Soproni Ágnes színésznő fia is ember, aki barátját rávette, hogy fejezzék le és darabolják fel az anyját. Sőt, Sztálin és Mengele is ember volt: voltak érzéseik, gyengéik, volt kedvenc ételük, zeneszámuk. „Jaj annak, aki érzéketlen a botrányokra” – írta egyik prédikációjában John Donne, aki fiatal korában merész szerelmes versekkel tette ismertté nevét, aztán Isten felé fordult.

A kialakulatlan személyiség úgy keresi az impulzusokat, mint a napraforgó a napot. Arra fordul, amerről erős hatás éri. Disztingválni még nem tud: ha tudna, akkor fejlett személyiség lenne, és nem lenne szüksége erős impulzusokra. Valahol ebben rejlik a mocsoksága annak, hogy egy felnőtt, aki már kialakult személyiség, játszadozik egy éretlen gyerek testével, lelkével. Egy félkész személyiséget könnyű birtokba venni és hatás alá vonni.

Vannak bűnök, amelyek ellen a nyilvánosság az igazi büntetés. Az, hogy a világ szemébe kell nézni. Ezt 25 éve a Trefort gimnázium megakadályozta. Úgy tett, mint az álszent úri családok, ahol mindenki tudja, hogy a vérmes nagybácsi a kislányok szoknyája alá nyúl, de erről „nem illik” beszélni. A Sipos-ügy minden szennye most belerobbant a nyilvánosságba. Futhat ez az ember, ahová akar. Külföldre elszökhet, de sem a saját lelkiismerete, sem a magyar nyilvánosság ítélete elől nem menekülhet.