Komisz kampány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy kiegyensúlyozott szombat és egy ideges vasárnap. Így lehetne összevetni a békemenetet és a miniszterelnök kampánybeszédét a másnapi ellenzéki demonstrációval.

Körmendy Zsuzsanna
2014. 03. 30. 22:01

A Tárki szerint a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 51 százalékon áll, a baloldali összefogás mindössze 21 százalékot ért el. Mesterházy dühében lehazugozta az összes közvélemény-kutató céget, azt állítva, azok csak demokráciában működnek hitelesen. Pedig még azt is meg kell emésztenie, hogy a kormányváltók minden jel szerint egy héten belül meg fogják hazudtolni nevüket.

A baloldali szónokok meglepően túlhangsúlyozták magyarságukat, Fodor a tizenkét ponton rágódott, Bajnai a Kossuth-nótával zárta, Gyurcsány is a saját hazafiságával kezdte, Szabó Tímea pedig azzal a bejelentéssel lepte meg közönségét, hogy ő magyar. Gyanítom, beszédeik a tüntetés eredeti időpontjára, március 15-re készültek, amelyeket lusták voltak átírni. Viszont hallottunk a magyarság lényegéről enyhén önironikus megszívlelnivalót is, Orbán Viktortól: „magyarnak lenni azt is jelenti, hogy sohasem vagy elégedett a kormányoddal, de ha kell, mindig kiállsz érte.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.