Ha már a szabályoknál tartunk, maga a várakozási zóna várhatóan nem lesz hosszú ideig része politikai fogalomtárunknak, mert a kormány időközben – a miniszterelnök korábbi bejelentésének megfelelően – a népszavazási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményezte az „esetleg kialakuló visszás helyzetek” megelőzése érdekében. Mi ettől még maradunk a várakozási zónában. Egyfelől kíváncsian várjuk, most, hogy szinte biztosan lesz népszavazás, mit lép ez ügyben a kormány. Vajon megszületett-e már a kommunikációs guruk fejében a gondolat, hogy inkább vonják vissza az egészet, kihúzva ezzel a referendum méregfogát? Lehet, hogy így mindannyian jobban járnánk, mert sokan vagyunk, akik tavaly március 15. óta nem tudjuk, pontosan mi szükség volt erre a társadalom többségét irritáló intézkedésre.
Másfelől kíváncsian várjuk – és ez nagyságrendekkel fontosabb –, hogy mi történik a kopaszok ügyében. Mert az egy jogállamban nem lehet, hogy ne történjen semmi. Legalább annyi, hogy a kormánypárt végre kénytelen legyen szembenézni a párját ritkító botránnyal. Persze ehhez azzal a kérdéssel is szembe kellene néznie, hogyan jutottunk el idáig: miért tart ma annyira a minduntalan a választók akaratára hivatkozó Fidesz a népszavazástól. Amit ellenzékben még maga is politikai eszközként használt. Persze azóta mások lettek a célok, s mint látjuk, másfajta eszközöket szentesítenek.
