Soha nem tudtam megmondani, mi hiányzott.
Végre tudom.
A hajháló. Az egyszer használatos hajháló.
Igen, amikor bevonultunk, elvették a civil cuccunkat, beálltunk a zuhany alá, majd hozzánk vágták az egyenruha darabjait, s utána következett a legszebb, az orvosi vizsgálat, amikor is egy orvos-ezredes egy széken ülve egyenként „megvizsgált” mindannyiunkat, mely vizsgálatnak része volt a legszebb pillanat, amikor hátat kellett neki fordítani, meg kellett fogni a bokánkat, és az ezredes elvtárs érdeklődéssel belenézett a seggünkbe. Ezt az önmagában is felemelő és csodálatos pillanatot tette felejthetetlenné Csilló honvéd, amikor az ezredes elvtárs, miközben érdeklődve nézett a valagába, feltette a következő kérdést:
-Lyukas foga van?
Mire Csilló honvéd őszinte rémülettel a hangjában így szólt:
-Jézusom! Onnan látszik???
Igen, én már akkor éreztem, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, hogy a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajtunk, de egyvalami hiányzott...
Most már tudom, mi volt az.
Hiszen amikor először belebújtam a kávébarna, műszálas zokniba, és először éreztem a szagát, miután egész nap abban bújt meg a lában a surranóban, szóval igen, tudtam, hogy miénk a jövő.
De nem volt hajhálónk.
Az hiányzott.
Bátrak és győzhetetlenek voltunk így is, de hajhálóval Pettyes Szarvas lakota sziúi is győztek volna Wounded Knee-nél.
És most végre van. Ruszin-Hapci rendelt háromezer darabot.
Reszkethetnek az oroszok!




























