Orbán Viktor halálát kívánja a Soros-egyetem egyik professzora – derült ki abból a Facebook-posztból, amit a V4NA hírügynökség vett észre Kovács M. Mária közösségi oldalán. A történész a miniszterelnök washingtoni látogatása kapcsán tett közzé egy erősen áthallásos üzenetet: „Ha Kaczynski olyan ügyesen le tudott zuhanni…”
Követőinek, ismerőseinek nem esett nehezükre dekódolni a minősíthetetlen megjegyzést, sőt egyből rá is licitáltak. Volt, aki például azt javasolta, ne bízzák a véletlenre a dolgot, béreljenek fel egy öngyilkos pilótát. A Klubrádió szerkesztője, Göczey Zsuzsanna pedig egy ugyancsak burkolt kommentárban utalt arra, hogy a balliberális oldal milyen jól járna az óhajtott légi szerencsétlenséggel, hiszen a magyar kormányfőből „nincs még egy”, az ő helyébe nem léphet a fivére, mint ahogy a lengyeleknél az elhunyt elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski. Mint ismert, a néhai lengyel államfő, Lech Kaczynski 95 társával együtt 2010-ben vesztette életét egy diplomáciai úton, amikor gépe tisztázatlan körülmények között lezuhant az oroszországi Szmolenszk közelében.
Jellemző, hogy a lengyeleket és a magyarokat, illetve minden jóérzésű embert sértő beszólásért sem Kovács M. Mária, sem a Central European University (CEU) nem kért bocsánatot, és a balliberális pártok, valamint azok holdudvarai sem határolódtak el a szélsőséges megnyilvánulástól. A másként gondolkodó politikus halálát kívánó megjegyzés ráadásul egy olyan történésztől származik, aki a két világháború közötti radikalizmusok és a zsidóüldözés kutatója, ha valakinek, neki tehát pontosan tudnia kéne, milyen jelentősége van az efféle uszításnak.

Fotó: MTI/Marjai János
Kovács M. Mária megjegyzése ugyanakkor nem előzmény nélküli. Nyilvános Facebook-üzeneteiben rendszeresen gyalázza a konzervatív politológusokat és a kormánypártok tagjait. Szinte kényszeresen bunkóz le mindenkit olyan szofisztikált módon, mint amikor azt írta például: „Ez a Deák Dániel az ATV-n nem egy Finkelstein. Csak idegesítő.”
A professzor közösségi oldaláról egyébként az is kiderül, hogy erősen szimpatizál a Gyurcsány-párttal és Karácsony Gergellyel, akit voksával támogatott Horváth Csaba ellenében a főpolgármester-jelöltek ellenzéki előválasztásán. Kovács M. posztja illeszkedik abba a balliberális körökben általánossá vált, teljes intoleranciát tükröző kijelentések sorába: a kormánypárti szavazók lepatkányozásától Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének képződménynek nevezéséig.