A gyűlöletipar magasabb fokozatba kapcsolt
A hírhedt magánegyetem sem határolódott el az Orbán Viktor halálát kívánó professzorától. Ami megint csak nem jelenthet mást, mint hogy egyetértenek Kovács M. Mária posztjával.
A hírhedt magánegyetem sem határolódott el az Orbán Viktor halálát kívánó professzorától. Ami megint csak nem jelenthet mást, mint hogy egyetértenek Kovács M. Mária posztjával.

A történész a miniszterelnök washingtoni látogatása kapcsán tett közzé egy erősen áthallásos üzenetet: „Ha Kaczynski olyan ügyesen le tudott zuhanni…”

Ilyen ez a Soros-féle egyetem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel és a Tisza Párt a magyar rezsicsökkentés felszámolására készül – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Ruszin-Szendi Romulusz ellen több eljárás is folyamatban van.

Álljunk ki magunkért, álljunk ki Magyarországért!

Mutatjuk a dátumot.

Lehet, hogy már a hamarosan kezdődő téli olimpiára hangolódott.

Medvegyev szerint őrültség lenne globális konfliktust gerjeszteni.

A konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy az AfD külpolitikai szakértőinek részvétele hozzájárulna a nyílt párbeszédhez.

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

A DK megtagadta a határon túli magyarokat, mutatott rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orvosi bravúr, hogy életben maradt a tiszavasvári nő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.