Egy vagy két listával kell nekivágni a 2022-es országgyűlési választásnak – most éppen ez a dilemma osztja meg az ellenzéket. A kérdésben Gyurcsány Ferenc rögtön az új év második napján egyértelművé tette álláspontját, közölve, hogy „egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni.” A DK elnöke szerint a mindehhez szükséges feladatokat már jövő őszre el kell végeznie az ellenzéknek. Gyurcsány ötletét támogatásáról biztosította az MSZP–Párbeszéd-szövetség, hangoztatva, hogy ők már korábban is ezt a formulát javasolták. A Momentum technikai kérdést emlegetve ködös, ellentmondó nyilatkozatokat tett az ügyben, ám semmi esetre sem csaptak bele Gyurcsány tenyerébe.
Jakab Péter tortája
A Jobbik frissen megválasztott elnöke a minap viszont egyértelműen két ellenzéki lista mellett tette le a garast, Jakab Péter egy Jobbik–LMP–Momentum, valamint egy DK–MSZP–Párbeszéd listát tudna elképzelni. Szerinte az nem kérdés, hogy a választási rendszer miatt az ellenzéki pártoknak együtt kell működniük a Fidesz ellen, de olyan konstrukcióra van szükség, amivel a csalódott fideszeseket is meg tudják szólítani.
A pártelnök úgy látja, hogy a Gyurcsány és az MSZP által javasolt egy közös lista nem ilyen. Azt is mondta, hogy a kormányváltáshoz nincs szükség a 2010 előtti világra. Mint Jakab egy háttérbeszélgetésen fogalmazott, „van egy kormánypárti cukrászda meg egy ellenzéki cukrászda. […] Az ellenzéki cukrászdában az egyik cukrászmester, Gyurcsány Ferenc azt mondta, legyen egy nagy, összellenzéki torta, amiben a DK a mazsola. A mazsola az egyik legmegosztóbb élelmiszer, én ki nem állhatom. Sokan azt mondják, ha csak mazsolás torta van, inkább elmennek a piacra almáért. De az nem megengedhető, hogy ne engedjünk be minden kormánykritikus szavazót, és az sem, hogy lenyomjuk a torkukon a mazsolás tortát. Az a megoldás, hogy a Jakab pékmester süt egy másik tortát, amiben nincs mazsola.”
Minderre a DK szóvivője az ATV-ben úgy reagált, hogy „elég rossz cukrász lehet az, aki csak a szívének kedves összetevőket választja ki”. Barkóczki Balázs szerint ha már csak egy közös helyen is közös jelöltet állít az ellenzék 2022-ben, akkor a listának is közösnek kell lennie. Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke azonban utódjával ért egyet. „Ha egy lista van, akkor a legerősebb ellenzéki párt, jelen esetben a DK monopolizálni tudja az ellenzék sikerét és akár a kormányt is, míg adott esetben, ha több lista van, akkor az ellenzék sokkal demokratikusabban és igazságosabban tudja meghozni a döntéseket. Gyurcsány Ferenc ezt a nagyon fontos egyeztetést akarja kikerülni, lényegében balekká teheti a többi ellenzéki pártot” – mondta az Alfahírnek Vona.