Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Vihar a baloldalon.

Valóban „vastag és kemény” arcbőr kell nekik.

Megérkezett Lendvai Ildikó, Dobrev Klára, Bokros Lajos és még sok más ismert figura.

A párt egy másik jelöltaspiránsáról is furcsa dolog derült ki.

A hataloméhes balliberálisok nem vesztek el, csak tiszássá alakultak.

Az egykori MSZP-politikus felesége kiáll a számára fontos értékek mellett.

Szaniszló Sándor és Kunhalmi Ágnes nemrég még ünnepelték az étkeztető vállalat új iskolai éttermét, most csendben vannak.

Sosem volt aktuálisabb Gyurcsány Ferenc lebukásának évfordulója, ami a Tisza Párt alelnökének köszönhető.

Ja, hogy az patkány volt, nem poloska… Mindjárt más.

A tegnapi ülésen a képviselők leszavazták az indítványt, amelyben lemondásra szólították volna fel a botrányba keveredett politikust.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.