Őszöd már történelem, de a politikai bizalom válsága velünk maradt

Húsz évvel az őszödi beszéd elhangzása után sem halványult el annak politikai öröksége: máig a választók tudatos félrevezetésének, a közbizalom megrendülésének és a jogállami garanciák próbájának jelképe. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász lapunknak adott interjúban arról beszélt, miként hatottak a 2006-os események a magyar közéletre, és milyen párhuzamok fedezhetők fel az akkori, valamint a mai kormányzati kommunikáció között.

Fotó: Havran Zoltán

A 2006 őszén kibontakozó politikai válság, a tüntetések és az állami fellépés már közvetlen alapjogi és jogállami kérdéseket vetett fel. A jogállam egyik alapkövetelménye, hogy politikai válsághelyzetben is fennmaradjon az állami kényszer joghoz kötöttsége, a békés gyülekezés szabadsága, valamint a rendőri intézkedések szükségességének és arányosságának követelménye. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország demokratikus jogállam, míg a VIII. cikk (1) bekezdése biztosítja a békés gyülekezéshez való jogot. Nemzetközi szinten ugyanezt védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye 11. cikke, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 21. cikke.

A 2006-os események utóéletét jól mutatja a Patyi kontra Magyarország ügy is, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága a Kossuth tér hosszabb időre történő lezárásával összefüggésben megállapította az EJEE 11. cikkének sérelmét. Ez arra mutat rá, hogy még súlyos politikai feszültség vagy közrendvédelmi helyzet esetén sem szorulhatnak háttérbe automatikusan az alapjogi garanciák.

Az őszödi beszéd máig érvényes öröksége ezért kettős. Politikai értelemben azt mutatja meg, milyen mély és tartós következményekkel járhat, ha a választók azt érzékelik, hogy a kormányzati szándék és a választások előtti kommunikáció között tudatos eltérés volt. Jogállami szempontból pedig azt, hogy az ebből kibontakozó politikai válság kezelése során az államnak különösen szigorúan tiszteletben kell tartania a joghoz kötöttség, az arányosság, a gyülekezési szabadság és a hatékony jogorvoslat követelményeit.

– Mennyiben határozza meg ma is a hazai választók politikusokba, illetve a demokratikus intézményekbe vetett bizalmát?
– Nehéz pontosan megmondani, hogy az őszödi beszed húsz év elteltével milyen mértékben határozza meg közvetlenül a hazai választók politikusokba, illetve demokratikus intézményekbe vetett bizalmát. Ennek egyik oka a generációs különbség, hiszen a mai választópolgárok között már jelentős számban vannak olyanok, akik 2006-ban még nem éltek, vagy csupán gyermekkorúak voltak. Azok számára, akik az elmúlt években váltak választókorúvá, az őszödi beszéd ezért sokkal inkább történelmi-politikai esemény, mint személyesen megélt tapasztalat. Ezzel szemben azoknál az idősebb és középkorú választóknál, akik 2006-ban már politikailag tudatosan követték az eseményeket, feltételezhetően erősebb lehet annak közvetlen hatása a politikusi hitelességről és a kormányzati kommunikációról alkotott véleményre.

A hosszabb távú Eurobarometer-adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a kormány iránti bizalom idővel érdemben változott: míg 2008-ban Magyarországon mindössze 16 százalék bízott a nemzeti kormányban, ami az egyik legalacsonyabb érték volt az Európai Unióban, addig 2024-ben ez az arány már 41 százalék volt, vagyis meghaladta az EU–27 átlagát, ami szintén arra utal, hogy a mai intézményi bizalom már nem vezethető vissza közvetlenül és kizárólag a 2006-os őszödibeszédre.

– Lát-e párhuzamot az akkori és a mai kormány hatalomgyakorlása és kommunikációja között?
– Bizonyos kommunikációs párhuzamok felismerhetők a 2006-os helyzet és a jelenlegi kormányzás között, bár a két eset jogilag és politikailag nem azonos. Az őszödi beszéd sajátossága az volt, hogy egy már megnyert választás után került nyilvánosságra egy zárt körben elhangzott miniszterelnöki beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc maga beszélt a korábbi kormányzati kommunikáció valótlanságáról és egyes intézkedések választások előtti elhallgatásáról. A TISZA-kormány esetében ilyen utólagos beismerés vagy nyers politikai  önreflexió jelenleg még nem ismert, persze a miniszterelnök tekintetében a folyamatos terelés könnyen lenne patológiás Őszöd-szindrómának, fenyegetésekbe burkolt permanens valóságtagadásnak. 

A párhuzam ugyanakkor felvethető a választások előtti tiszás kampány-kommunikáció kapcsán is. Sokan arra szoktak emlékeztetni e körben, hogy Tarr Zoltán 2025-ben, az egy- és többkulcsos adózásról folytatott etyeki beszélgetésben azt mondta, hogy számos kérdésről a választás előtt „nem lehet” beszélni, majd úgy fogalmazott: „választást kell nyerni és utána mindent lehet”. A kijelentés azért különösen érzékeny, mert nem általános kampánytechnikáról, hanem egy jelentős gazdaságpolitikai kérdésről, az adórendszerről szóló vita közben hangzott el. Ez önmagában persze még nem tette a kijelentést „új őszödi beszéddé”, de ma már tudjuk, hogy 

a választási kommunikációtól lényegesen eltérő kormányzás miatt hasonló politikai jelentőséggel bír a kulturális miniszter hírhedt monológja.