Van még tovább, szocialisták? – 36 éves az MSZP
Dúsgazgag monstrumból törpe lett három évtized alatt a szocialista párt.
Dúsgazgag monstrumból törpe lett három évtized alatt a szocialista párt.

Magyar Péter régi barátja, Kruchina Károly szerint olyan politikai karrier az emberiség történetében még nem volt, amit valaki azzal kezdett, hogy a feleségét lehallgatja, aztán nyilvánosságra hozza ezt, majd fel is jelenti.

Sosem volt aktuálisabb Gyurcsány Ferenc lebukásának évfordulója, ami a Tisza Párt alelnökének köszönhető.

Tizenkilenc éve, 2006. szeptember 17-én szivárgott ki Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök májusi, balatonőszödi beszéde.

Jól értesültek már rebesgetik: megvan az új Gyurcsány a régi háttérbe vonulása után.

Gyurcsány Ferenc egyes dolgai örökre a közéletben maradnak.

A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.

Kínos lehet Kollár Kinga kijelentése Magyar Péternek.

Amint az őszödi beszéd, úgy Kollár Kinga botrányos felszólalásának élét is azzal próbálták enyhíteni, hogy az elhíresült részleteket csak kiragadták szövegkörnyezetükből.

Az ellenzéki pártvezér hadilábon áll a tényekkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.