– Az eddigi öt könyvemben mindig aktuálpolitikai történeteket dolgoztam fel, de egyszer csak megtalált engem Szent Erzsébet története, és ezúttal az ő életét ágyaztam bele a XXI. századi világunkba – bocsátotta előre Zsuffa Tünde író, aki csütörtökön mutatja be hatodik, Az Ég tartja a Földet című könyvét a nagyközönségnek. A szerző a Magyar Nemzetnek elmondta: eleinte nagyon ódzkodott a témától, mert fogalma sem volt arról, hogy vajon mit kereshetne ő a nyolcszáz évvel ezelőtti magyar és európai történelemben. Korábban felkérték egy zenés színdarabhoz forgatókönyvírónak, illetve megkeresték azzal is, hogy egy rajzfilmsorozatban ő írja meg Szent Erzsébet történetét, de éppen azért utasította vissza a felkéréseket, mert nem érezte azt, hogy a XXI. században szükség van egy nyolcszáz éves történet feldolgozására.
Egyértelműen kiderült, Magyar Péteréket csak a politikai haszon érdekli, nem a gyermekotthonokban lakó gyerekek
A tiszások semmibe vennék az adományozásra kialakított szabályozást, a pártelnöknek kizárólag a fotók és a vágóképek a fontosak.