Szili Katalin: Nem területi revíziót szeretnénk, hanem párbeszédet
Nyolcszáz éves az Andreanum, a világ első etnikai alapú kiváltságlevele.
Nyolcszáz éves az Andreanum, a világ első etnikai alapú kiváltságlevele.

Az elveszett király című film a Dunán lesz látható.

A tudományos konferenciát az Országgyűlés Hivatala által meghirdetett Aranybulla 800 programsorozat részeként rendezték.

Az aranybullák szövegét is megismerhetjük augusztus 20-án a nemzeti levéltárban.

Újabb régészeti leletek kerültek elő Egres ciszterci monostorának romjainál folyó ásatáson, ahol keresik II. András sírját.

Nyolcszáz évvel ezelőtt, Szent György napján (április 24.) a fehérvári gyűlésen II. András királyunk kiadta az Aranybullát.

A II. András király által 1222. április 24-én kiadott kiváltságlevél a magyar azonosságtudat, történetszemlélet és politikai-közjogi gondolkodás egyik fundamentuma.

Az alkotást az Aranybulla kibocsátásának nyolcszázadik évfordulóján fogják bemutatni a köztévében.

Egyik legjelentősebb Árpád-házi királyunk sírját magyar–román összefogással tárják fel az egykori egresi monostorral együtt Erdélyben.

Az Ég tartja a Földet című könyv szerzője hazahozta Magyarországra a németek által kisajátított szentet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem is akármilyen szatír.

Mindenki véleményére számít a kormány.

Hatalmas érvágás a családoknak.

Nem a kormányzati elvonások, hanem a felelőtlen gazdálkodás eredményeként megy csődbe Budapest.

Miért nem esnek teherbe a liberális nők?!

Egy szakértő szerint előbb békét köt, aztán távozik.

Magyarország minden támogatást megad a Nyugat-Balkán békéjének.

Mutatjuk, hogy milyen alapanyagokkal lehet új életet lehelni ebbe az időtlen finomságba.

Megvannak a feltételek a terület duplázódására.

Dárdai Bence a Wolfsburg tartalékcsapatának edzésén sérült meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.