Schiffer András: Ez a politikai gátlástalanság iskolapéldája + videó

Tizenhárom, de akár tizenhat az egyhez – Dobrev Klára állításával szemben ennyivel több civil sérült meg súlyosan 2006 októberében, mint rendőr. Utóbbiak brutalitását jól jellemzi, hogy az általuk okozott sérülések 50 százaléka fejet és nyakat ért, ami halálos is lehetett volna – jelentette ki lapunknak Petrányi-Szöőr Anna. A pszichológus-jogász szerint Dobrev szavainak az az üzenete, hogy nemcsak 2006-ban, hanem a mai napig elfogadhatónak tartja a terror lehetőségét. Schiffer András pedig arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy 2003-tól kezdve az MSZP–SZDSZ-kormányok nyíltan politikai célokra használták fel a rendőrséget a különböző tüntetéseknél.

Bákonyi Ádám - Kárpáti András
2021. 05. 28. 5:50
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felhívta a figyelmet továbbá, hogy a sérültek számának kérdésében ráadásul látencia van, mivel a megtorlástól félve sokan nem mertek elmenni kórházba, legfeljebb háziorvoshoz fordultak, vagy ők maguk otthon próbálták ellátni a sérüléseiket.

Hangsúlyozta azt is, hogy a 2006. szeptember 17–21. közötti „embervadászat” pontos mérlege még folyamatban van, ehhez az országos kórházparancsnok segítségét kérték. A pszichológus-jogász szerint ugyanakkor az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 100-200 közé tehető csak a súlyos sérülések száma.

– Azon túl, hogy ugyanúgy hazudik mint Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára szavainak az az üzenete, hogy nemcsak 2006-ban, hanem a mai napig elfogadhatónak tartja a terror lehetőségét – összegzett lapunknak Petrányi-Szöőr Anna.

Mint kifejtette: szociálpszichológiai értelemben Dobrev nem a depressziót jelentő morális válságot, hanem a morális pánikot tartja fent, ami egyfajta izgalmi állapot.

– A mi oldalunkról nézve ez azt jelenti, hogy igazságtételt akarunk, és ezért készek vagyunk tenni. Dobrev a maga részéről pedig megfélemlítést, a terror lehetőségét tartja fent, azt, hogy ami 2006-ban bekövetkezett, az bekövetkezhet most is – mondta Petrányi-Szöőr Anna.

 

DOBREV A FÉRJE SZAVAIVAL ÜZENT

Gaudi-Nagy Tamás szerint Dobrev Klára egyértelműen hazudik és képmutató, amikor azt állítja, hogy több rendőr sérült meg, mint civil a 2006. őszi tüntetések során. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője a civil súlyos sérültek számát 150 és 200 fő közé teszi. Ugyanakkor több nem került nyilvánosságra, mivel voltak, akik nem mertek ellátást kérni.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.