időjárás 4°C Aranka 2023. február 8.
logo

Kiemelkedően teljesít a magyar ügyészi szervezet

Szemán László János
2021.06.14. 12:22

Rossz hír a a vádhatóságot, és annak vezetőjét Polt Pétert állandóan kritizáló baloldalnak, hogy kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, és az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán. Ezt maga az OLAF állapította meg.

Az unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) június 10-én nyilvánosságra hozott, 2020-as éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (37 százalék) jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 százalékában emelt vádat 2016 és 2020 között.

Az unió Csalás Elleni Hivatala csak ajánlásokat tehet az unió tagállamainak, nincs nyomozati jogköre.
Fotó: internet

Az OLAF azt is megállapította, hogy évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak száma, illetve hogy a hivatal egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen – szögezi le a Legfőbb Ügyészség lapunkhoz eljuttatott közleménye.

Kitérnek arra, hogy a magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint, az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Az OLAF 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF-ügyek 67 százalékában emelt vádat. Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak. 2020-ban az OLAF összesen két igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Mindkét igazságügyi ajánlást már folyamatban lévő nyomozásban értékelte a hatóság. Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban tíz, 2017-ben hat, 2018-ban négy, 2019-ben három, míg 2020-ban két ajánlás érkezett.

2020. január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész a hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban is, hogy a jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki, amelyet rövidesen véglegesítenek. A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.