A bíróság kérte Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését a Mi Hazánk feljelentése nyomán
Az Európai Parlament elnöke beszélt arról, hogy érkezett hozzájuk egy indítvány.
Az Európai Parlament elnöke beszélt arról, hogy érkezett hozzájuk egy indítvány.

A Legfőbb Ügyészség korrupcióellenes tevékenységéről is szó esett a megbeszélésen.

A főügyészségek 63 párt ellen már benyújtották a keresetet, indítványozva a pártok működésének megszűnését.

Tényszerűen sem igaz, hogy Magyarországon átlagon felül csalnak az EU-s pénzekkel.

Eredményesen működik együtt a Legfőbb Ügyészség és az Európai Csalás Elleni Hivatal

Az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán. Ezt maga az OLAF állapította meg.
Nemzetközi konferenciát rendeztek az ügyészség létrehozásának 150. évfordulóján a visegrádi négyek és Ausztria legfőbb ügyészei, valamint az Eurojust elnöke részvételével.

Minden ellenkező híresztelés ellenére továbbra sem hallgatják le az egészségügyi dolgozókat megbízhatósági vizsgálat címen, hiszen a törvény tiltja azt.

A Legfőbb Ügyészség korábbi indítványával azonos tartalmú megállapításokat tett az Európai Unió bíróságának a főtanácsnoka.

Olyan álhírek közzététele a vád tárgya, amelyek alkalmasak lehettek arra, hogy egy társadalmi csoportban nyugtalanságot keltsenek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

The DPK nationwide tour continues with live coverage of the event online and on Hir TV, while Magyar Nemzet provides continuous reporting.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.