A világjárvány növelheti a korrupciós kockázatot is
A Covid–19-vírus és a korrupció is az egész világ alattomos betegsége, a leghatékonyabb védekezés pedig nyilvánvalóan a megelőzés.
A Covid–19-vírus és a korrupció is az egész világ alattomos betegsége, a leghatékonyabb védekezés pedig nyilvánvalóan a megelőzés.

Négy, játszótereket építtető férfi túlszámlázással okozott több száz millió forintos kárt.

A kezdeti értetlenség vagy fogalomzavar helyét egyre inkább a szándékolt csúsztatások veszik át.

Hazánkban az ellenzék valótlan állításaival szemben intézményesített a korrupció elleni fellépés.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal jelzése alapján vádemelésig vitte egy költségvetési csaló ügyét a vádhatóság
A legutóbbi OLAF-jelentésből citált bírságokat zömmel a 4-es metró gyanús ügyletei miatt szabták ki hazánkra.
Polt Péter legfőbb ügyész videóüzenetben fordult az ügyészi szervezet munkatársaihoz a koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet alapján meghozott intézkedések ismertetése céljából.
Az 1960-ban alapított Országos Kriminológiai Intézet a Legfőbb Ügyészség tudományos, kutató és képzési szerve. Vókó Györggyel, az intézet igazgatójával beszélgettünk.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint Polt Péter kiemelte: az ügyészség törvényesen végzi feladatait, hatékonyan érvényesíti az új büntetőeljárási törvény által bevezetett jogintézményeket.
Közleményben cáfolta pénteken a Legfőbb Ügyészség, hogy Polt Péter, a vádhatóság vezetője eljárást kezdeményezett Vári Attila, a kormánypártok pécsi polgármester-jelöltje ellen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak.

Megfutamodott a Tisza Párt elnöke, Miskolcra sem követte a miniszterelnököt.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

Szita Zoltán szerint a magyar csapat nagyon együtt van, az olaszok ellen megint a védekezés lehet a döntő.

A szövetségi kapitány szerint ostoba döntés született a magyar válogatott csoportellenfelének kárára.

Hungarians say no to war.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.