időjárás -2°C Vilma 2023. december 5.
logo

David Pressman megint beleszállt Magyarországba

A 2006 őszén történtekről nyílt fotókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

„Törékeny érték a demokrácia"

Máté Patrik
2021.10.22. 13:58 2021.10.22. 15:03
„Törékeny érték a demokrácia"

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Meggyalázott demokrácia című fotókiállítás megnyitóján elmondta, hogy 2006 őszének szereplői továbbra is aktívak a magyar közéletben, és céljuk, hogy a kiállítással ráirányítsák a figyelmet arra, hogy a demokráciát közös felelősségünk megóvni.

– Igazán nagy öröm számunkra, hogy egy szabadtéri kiállítást nyithatunk meg a nemzeti ünnepen 

– közölte L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Meggyalázott demokrácia című tárlat megnyitóján, amely fotókon keresztül mutatja be a 2006. október 23-án vérbe fojtott megemlékezést.

– Amikor a forradalom és a szabadságharc 50. évfordulóján az akkori hatalom véresen leverte azokat a demonstrációkat, amelyeket a hazug Gyurcsány-rezsim ellen szerveztek, nemcsak a demokráciát gyalázta meg, hanem a békés polgárok mindennapjait is tönkretette – rögzítette a főigazgató.

Mint L. Simon kiemelte, nagyon nehéz volt ebből kilábalni, és szembesülni azzal, hogy milyen törékeny érték a demokrácia. 

– A kiállítás megrendezésében a legfőbb motivációnk az volt, hogy egyértelművé tegyük: a történelem nem ér véget a mesterséges korszakhatároknál – húzta alá L. Simon. – A Magyar Nemzeti Múzeum a rendszerváltásig öleli fel a magyar történelem sorsfordító időszakait és pillanatait és emblematikus személyiségeit.

– Rá kellett jönnünk arra, hogy az elmúlt harminc évben is egy sor olyan esemény történt, amely méltó a történelem emlékezetére és a közösség figyelmére még akkor is, ha ezek az események rendkívül negatívak, mint ahogy azt 2006. október 23-án is megéltük és megtapasztaltuk – mutatott rá a múzeum vezetője.

– Feltett szándékunk, hogy ezt a szakaszhatárt kitoljuk, és az elmúlt három évtized történelmére is ráirányítsuk a figyelmet. A 2010-es alkotmányos fordulat bekövetkeztéig fogjuk kitolni az állandó kiállításunkat, ugyanis a tizenöt évvel ezelőtti események ma már a történelem részei

– hívta fel a figyelmet a főigazgató. Emlékeztetve: 2006 őszének a szereplői itt vannak közöttünk, és aktívak a magyar közéletben.

L. Simon László továbbá köszönetet mondott a Magyar Nemzet szerkesztőségének, hogy a 2006. október 23-án készült fényképek közül a múzeum rendelkezésére bocsátott olyan felvételeket, amelyek ma már kordokumentumnak tekinthetők.

– Bízzunk abban, hogy a tárlat sok-sok ember figyelmét ráirányítja arra, hogy a demokráciát közös felelősségünk megóvni, továbbá a múzeum előtt sétáló fiatalok és külföldiek is szembesülnek azzal, hogy mi történt 2006-ban

– folytatta.

L. Simon László megköszönte a közreműködők munkáját, és elmondta, hogy az egy hónapos tárlat végeztével az ország számos pontján tervezik bemutatni a felvételeket.

Borítókép: Kurucz Árpád

Meggyalázott demokrácia

Magyarországon a baloldal jelenti a legnagyobb veszélyt a jogállamra

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.