A tárlat a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében állít emléket a 2006. október 23-án történt véres eseményeknek. A főszerkesztő hozzátette: a Meggyalázott demokrácia című kiállításon, itt, a Magyar Nemzeti Múzeumban összegyűjtött sajtófotók szereplőinek arcát elfutja a vér, de nem átvitt értelemben.
– Ezek a képek ugyanis nem a szótárak igazságát közvetítik, hanem 2006 októberének borzalmait elevenítik meg. S ezt a dermesztő hatású élményt azért is érdemes feleleveníteni, mert ha hagynánk, lassan úgy veszne ködbe, a történelem ködébe ezeknek az eseményeknek az emléke, mint ahogyan az egyik fotónkon megörökített aluljáró belseje ködösül el a könnygáztól. De nem hagyjuk. Mert nem szabad hagynunk. Hiszen annak a könnygáznak a szúrós kipárolgása még most is csípheti a szemünket
– emlékeztetett a főszerkesztő.
Mint Toót-Holló Tamás kiemelte, az is „csípheti a szemünket”, hogy ezeknek a rendőri osztagoknak a kivezénylői máig itt élnek közöttünk, s még mindig a politika színpadán parádéznak. Ők örülnének a legjobban, ha a képeken látható könnygáz köde helyett azóta már mindent a feledés köde borítana, de nem így van. Hála ezeknek a drámaian pontos látleletekkel szolgáló, kiváló képeknek.
– Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Nemzet fotóriporterei ott voltak ezeken a véráztatta pesti utcákon, és tették a dolgukat, megörökítették azt, aminek az öröksége most is velünk él. Mert az a szerencsénk, hogy ezek a képek most is élnek. A róluk ránk sugárzó érzelmek még ma is átütőerejűek
– rögzítette lapunk főszerkesztője.
Ezután Toót-Holló Tamás egy kéréssel folytatta: – Engedjük, hogy – legalább terápiás céllal – átüssön rajtunk az a fájdalom, ami átjárja ezeknek a képeknek a szereplőit. Még akkor is, ha ez a terápia most nem a gyógyulásról szól, hanem magának az akkor érzett fájdalomnak a felfoghatatlanságáról. Még nem a diagnózisról, hanem csak az anamnézisről. A kórelőzmények felderítéséről. A kiállítás címe is találóan utal erre a felfoghatatlanságra. 2006 október 23-án ugyanis meggyalázták a hitünket. S ebben az volt a felfoghatatlan, hogy mindez egy demokrácia kulisszái mögött ment végbe – tette hozzá.
– Ezek a képek ennek a felfoghatatlan gyalázatnak az emlékei tehát. Mert néha maguk a képek szereplői sem értik, hogy mindez egyáltalán hogyan történhetett meg, és ez az elképedés mindvégig az arcukra van írva, nekünk csak az arcvonásaikban kell olvasnunk. Mert ez most nem más, mint fájdalmas kötelességünk. És ezt a kötelességünket még most, tizenöt év múltán is újra és újra teljesítenünk kell
– húzta alá Toót-Holló.

– Azzal, hogy a képekben összesűrűsödő érzések átélését terápiás hatású fájdalomnak nevezem, csak annyit érek el, hogy a kórelőzmények feltárásában előrébb járhatunk –folytatta.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!