Az LMBTQ-lobbi írhatja a baloldal programját

A Magyar LMBT Szövetség javaslatai kerültek bele egyes baloldali pártok 2018-as programjába – derül ki a szövetség weboldaláról. A szivárványkoalíció ma már nyíltan kiáll a genderideológia mellett, ám a Bajnai-kormány még titokban teremtette meg az óvodaérzékenyítéshez szükséges jogi feltételeket, amelyek eltörléséhez a 2010-es kormányváltásig kellett várni.

2022. 01. 06. 5:45
20210724 Budapest Pride 2021 fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet képen: képen: Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség már 2016-ban véleményezte a Demokratikus Koalíció választási programjának tervezetét, amelyben az „azonos nemű párok házasságára vonatkozó szövegrész pontosítására és a transzneműek önrendelkezési joga biztosításának szerepeltetésére” is tettek javaslatot – olvasható a szervezet web­oldalán található éves beszámolókban. Később teljes ajánlatlistát állítottak össze a 2018-as országgyűlési választáson induló pártoknak, s ezek valamennyi baloldali politikai formáció választási programjába bele is kerültek.

A 2018. áprilisi országgyűlési választásokhoz közeledve több politikai párt élt megkereséssel irányunkban programalkotásukhoz kapcsolódva. Javaslataink közvetlenül beépültek a Demokratikus Koalíció, a Momentum és az Együtt választási programjába

– írták a beszámolóban. A baloldali pártok programpontjai­ban segítő Magyar LMBT Szövetségről érdemes megjegyezni, hogy csaknem egy évtizede lobbiznak azért, hogy a kormány biztosítsa a transzneműeknek a nemi átalakító műtétek teljes társadalombiztosítási finanszírozását. De az említett szövetséghez tartozik egyebek mellett az a Labrisz Leszbikus Egyesület is, amely korábban számos oktatási intézményben tartott diákoknak és pedagógusoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozást, valamint az ő gondozásukban jelent meg az első LMBTQ-mesekönyv is Magyarországon.

A genderpropaganda mellé álltak

Bár a baloldali összefogás 2022-es választási programja még nem készült el, és nincs teljes konszenzus a pártok között egyes LMBTQ-kérdésekben, a legtöbb formáció hasonlóan vélekedik a témában. A Momentum 2021-ben egy LMBTQ+ szakpolitikai javaslatokat tartalmazó dokumentumot is feltöltött az oldalára, amelynek tartalma kísértetiesen hasonlít az LMBT Szövetség oldalán található javaslatokra. A nyolcoldalas irományban kifejtik többek között, hogy szerintük 

biztosítani kell a megfelelő szexuális felvilágosítást az iskolában, és érzékenyíteni kell a pedagógusokat is. 

A párt szerint emellett biztosítani kell a nem- és névváltoztatás jogát a transzneműeknek, az egészségügyi szakemberek továbbképzésébe pedig érzékenyítőprogramokat illesztenének be. De nem csak a Momentum állt nyíltan az LMBTQ-propaganda mellé az utóbbi időben. A DK-s László Imre vezette Újbuda például nyíltan támogatta (az Újbuda-Mecénás ösztöndíjprogramban) az első LMBTQ-táncház létrehozását. De említhetnénk Dobrev Klárát is, aki EP-képviselőként megszavazta a házasságok vagy bejegyzett élettársi kapcsolatok egységes uniós elismeréséről szóló javaslatot az Európai Parlamentben.

Gyermekvédelem és a törésvonalak

A gyermekvédelmi törvény apropóján kerültek felszínre az ellenzéken belüli törésvonalak, hiszen a kormánypártokon kívül egyedül a Jobbik szavazta azt meg. Jakab Péter pártja azzal védte álláspontját, hogy „ha csak egyetlen gyermek életét is meg tudjuk menteni egy szexuális bűnözőtől, akkor is megérte ez a törvény”. Ugyanakkor bírálta az új intézkedések egyes elemeit, és kijelentette, hogy támogatni fogja a jogszabály módosítását, ha a baloldal nyeri a következő választásokat. 

A homoszexualitást el kell fogadni és tolerálni kell

– fogalmazott a Jobbik elnöke, aki azonban a tavalyi Budapest Pride-on – ellentétben mondjuk Karácsony Gergellyel, Kunhalmi Ágnessel, Fekete-Győr Andrással – nem volt jelen. A többi baloldali politikai párt a hazai és nemzetközi színtéren is folyamatosan támadta a törvényt. Bár a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy ideig visszafogottan nyilatkozott, később a BBC Hard Talk című műsorában beismerte, 

hogy megválasztása esetén azonnal eltörölné a magyar gyermekvédelmi törvényt. 

A BBC riporterének azt is kijelentette, hogy engedélyezné az azonos neműek házasságát Magyarországon. De említhetnénk Karácsony Gergelyt is, aki egy közpénzből fenntartott podcastcsatornát és az Énbudapestem.hu weboldalt is felhasználta az LMBTQ-propaganda terjesztésére és a gyermekvédelmi törvény elleni hangulatkeltésre.

Zöld jelzést adtak az érzékenyítésnek

Az ultraliberális tanok terjesztését az óvodákban 2010 előtt nem más vállalta magára, mint Dobrev Klára – írta meg a Kontra. A lap rámutatott, hogy egy kimondottan a genderideológia terjesztésére hivatott szervezetet is létrehoztak 2009-ben. Az Unifem-Ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején alapították, székhelye pedig a Szalay utca 4., tehát a családi cégbirodalom, az Altus székhelye volt. 

Az egyesület képviselője Gyurcsány felesége, Dobrev Klára volt. 

Az egyesület megalakulása után konferenciát szerveztek, ahol beszámoltak eredményeikről az osztrák testvérszervezet képviselői is. Ezek között szerepelt, hogy oktatási csomagot dolgoztak ki az óvodák és általános iskolák számára, amelyben olyan mesék és dalok szerepeltek, amelyek szakítanak a „berögzült nemi szerepekkel”. Nem sokkal később Bajnai Gordon kormánya titokban módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló kormányrendeletet, belecsempészve a szövegbe a „nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülését”. 

A 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány azonban ugyanezen év augusztusában, még az óvodakezdés előtt módosította a szocialista kormány által meghozott változtatásokat. 

A szövegből kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése, és úgy változtatták meg: az óvoda „nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben”.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.