Technikai hiba?
A fenti eset érdekessége abban rejlik, hogy az NVI szerint levélszavazatokat Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok. A Transzparens Újságírásért Alapítvány ezért megkereste a Telexet, hogy megtudják, mikor keletkezett a cikk, és mi a magyarázatuk az URL-ek közti eltérésre – számol be a Mandiner.
Dull Szabolcs, a portál főszerkesztője technikai hibára hivatkozott válaszában, úgy fogalmazott,
a cikk a Transtelexen jelent meg ma [azaz csütörtök – a szerk.] reggel 8:55-kor”, és állítása szerint „a cikk szerkesztőségi rendszerünkbe való átvételekor technikai hiba történt a dátumozással, visszaugrott egy véletlen időpontra, ezt azonnal megjavítottuk.
Független választási megfigyelők vizsgálják az ügyet
Az alapítvány Választási Médiafigyelő Delegációja bejelentette, hogy kivizsgálja a Telex-ügyet, a szakmai vizsgálat során pedig újabb képernyőképre bukkantak rá, melyből kiderül, hogy nemcsak az URL-ben jelent meg a februári dátum, hanem az eredeti cikk nyilvános frontendjén is:

A delegáció hangsúlyozta: annak érdekében, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy valóban technikai probléma történt, további szakértők bevonását kezdeményezi – olvasható a Transzparens Újságírásért Alapítvány honlapján.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: Az ominózus kidobott levélszavazatok (Forrás: Képernyőfotó/Facebook/Kontra)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!