A fürdőző vendég elmondása szerint a rendőrök délután öt óra körül érkezhettek meg a helyszínre, majd megdöbbent, amikor az ott dolgozóktól megtudta, hogy a rendőröket miért hívták ki.
„Elmondták, hogy a rendőrök azért jöttek, mert egy férfi fogdosott két tíz év körüli kislányt… Olyan szomorú, hogy ilyen megtörténhet, főleg egy ennyire színvonalas helyen. Persze erről a fürdő nem tehet, nem lehet kiszűrni az ilyen aberráltakat” – fogalmazott a szemtanú.
A lap megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ők az alábbi tájékoztatást adták az ügyben.
„Az említett ügyben a rendőrök bejelentés alapján intézkedtek, és egy 56 éves férfit állítottak elő, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe vettek.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!