Ennek a törvényi szabályozásnak az elfogadása más államokban is hasonló törvényekhez vezetett, mint például a Florida Statute (tagállami törvénykönyv) 794.0235 szakasza, amelyet 1997-ben fogadtak el. Akárcsak Kaliforniában, a kezelés kötelező a második bűncselekmény után. További hét másik USA-tagállam, így Georgia, Iowa, Louisia­na, Montana, Oregon, Texas és Wisconsin kísérletezett a kémiai kasztrálás eszközével. Iowában csakúgy, mint Kaliforniában és Floridában, az elkövetőket kémiai kasztrálásra ítélhetik minden olyan esetben, amikor – a törvény szerint minősítetten – súlyos szexuá­lis bűncselekmények történtek. 

De nézzünk meg egy európai, mégpedig uniós példát! 2009 őszén Lengyelország törvényt hozott a gyermekmolesztálók kémiai kasztrálásáról. A törvény 2010 nyarán lépett hatályba; eszerint Lengyelországban „bárkit, aki 15 év alatti gyermek megerőszakolásában bűnös, kémiai és pszichológiai terápiának kell alávetni a szexuális vágy csökkentése érdekében a börtönbüntetés végén”.

2019-ben a több fontos területen is elszántan bátorságot mutató Matteo Salvini akkori olasz belügyminiszter ugyancsak a kémiai kasztrálás mellett foglalt állást egy szexuális erőszak esetéről szóló sajtóhír kapcsán, éspedig akkor, amikor Olaszországban éppen arról folyt a vita, hogy bevezessenek-e egy olyan módosítást, amely lehetővé tenné a szexuális bűncselekmény miatt elítélt fér­fiaknak, hogy felfüggesztett büntetés fejében a szexuális vágyuk gátlását célzó kémiai kezelést válasszák. 

A javaslatot különösen baloldali-liberális közéleti körökben – egyes női jogvédők és az orvosok is – erősen bírálták. Nem véletlen, hogy Salvini, amiként a migrációval szembeni álláspontjával vagy a házasság mint egy férfi és egy nő életközössége melletti bátor kiállásával, ezzel is kihúzta a gyufát a liberálisnak mondott – de valójában a legkevésbé sem toleráns felfogású – véleményelitek körében.
Az Európai Unió egyes intézményeiben ugyancsak jelen vannak azok, akik a gyermekvédelem ügyében másfajta megközelítést képviselnek, mint mi. Eközben pedig olykor hátborzongató, horrorszerű történetek bukkannak fel a médiában, és az akár külföldi esetek, történetek arra is figyelmeztetnek, hogy a túlzottan szabados – a liberális helyett már inkább libertinista – hozzáállás térnyerése hová is vezethet társadalmi tekintetben. Szexuálisan bántalmazott gyerekekről és a munkáját nem az elvárásoknak megfelelően végző bébiszitterről, beteges gyerekkínzókról, szexuális ragadozókról hallhatunk a hírekben. Az egyik ilyen esetben egy 13 éves fiút zártak be a szekrénybe, vagy az ágyához kötözve napokig is éheztették őt a beteges hajlamukat eltitkoló felnőttek. Egyikük ezért több mint száz év börtönre számíthatott, a másikuk pedig húsz–negyven év börtön elé nézhetett a tengerentúli esetről szóló hírek szerint.

A magyarok – és minden normális társadalom – felfogásában, ahogy a miniszterelnök is fogalmazott, a gyermek szent és sérthetetlen. Őket, ha kemény küzdelem árán is, de meg kell védenünk. Ki kell állnunk a Brüsszelben erősen teret nyerő, gáncsoskodó, a közösségi normáink megszegőit és az ilyen magatartásokat mentegető véleményekkel szemben. Ez itt Magyarország, és itt mi a most felnövő és az elkövetkező nemzedékekért is felelősséggel tartozunk. Akkor legyen a magyarországi Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszere. 

Nem engedhetünk mellébeszélést például arra hivatkozással, hogy a pedofília nem egy jogi fogalom, és hogy a gyermekek iránti deviáns, szexuális vonzalom önmagában nem jelent büntetőjogi kategóriát, és hogy akár lazítani is szeretnék egyesek a gyermekek ellen elkövetett szexuá­lis cselekmények tényállását. Még a pedofília diagnózisa sem jelent felmentést a büntetőjogi szankcionálás alól, vagyis az ilyen bűncselekményt elkövető személyek általában beszámíthatók, ezért büntethetők is.

A gyermekvédelem ügye mellett – annak minden szegmensében – ki kell állnunk. Ezért van az is, hogy bár az Európai Bizottság azt akarja, hogy mi is engedjük be a LMBTQ-aktivistákat és propagandistákat az iskolákba, Magyarország, a magyar kormány évek óta ellenáll ennek a törekvésnek. Meg kell védeni a gyermekeinket, az állam feladata pedig az, hogy bármilyen eszközzel támogassa ebben a szülőket. 

Igenis álljunk ki azért, hogy a magyar gyerekek akár fizikai megvédése, akár mentális-szellemi megóvása – és a küzdelemhez szükséges törvényi eszközrendszer megteremtése – csakis ránk, csakis a magyarokra tartozik! Mi egy európai nép vagyunk, és épp ezért elvárjuk, sőt természetesnek tekintjük a kölcsönös tiszteletet az erről folyó párbeszédben is.

A szerző alkotmányjogász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)