Sötétség ölelte körbe az első kézilabdadrámát

Huszonkét évvel ezelőtt, 2003 decemberében Horvátországban rendezték meg a női kézilabda-világbajnokságot. A magyar női válogatottnak nem sok hiányzott ahhoz, hogy 1965 után másodszor is aranyérmes legyen. A franciákkal szemben hosszabbításban elvesztett döntőre azok is jól emlékezhetnek, akik nem követik minden nap e sportág történéseit. Ám a középdöntőben lejátszott, 24-24-es döntetlent hozó norvégok elleni drámának részleteit valószínűleg kevesebben tudják felidézni. Mi most – azon a napon, amikor (Németország után) Hollandiában is megkezdődik az idei női kézilabda-világbajnokság – megtesszük ezt.

Minden a magyar arcokra van írva: Kirsner Erika, Kulcsár Anita és Bojana Radulovics a 2003-as elvesztett vb-döntő után a női kézilabda-világbajnokságon Fotó: ATTILA KISBENEDEK Forrás: AFP

Egyetlen hibapont. A 2003-as horvátországi női kézilabda-világbajnokságon a csoportmérkőzések során a német válogatottól 30-27-re elszenvedett vereség volt az, amit senki nem gondolt. A másik négy összecsapást sikerült megnyerni, ebből a négy sikerből különösen a Dánia ellen aratott 29-19-es győzelem marad emlékezetes. Három évvel azok után, hogy a Sydney-ben rendezett olimpia döntőjében felfoghatatlan módon kaptunk ki tőlük. Persze egy világbajnoki csoportmeccset nem lehet összevetni egy olimpiai döntővel, de a lelkeknek akkor is jót tett ez a siker a skandinávok ellen.

Bojana Radulovics (balra) és Bohus Beáta féktelen öröme a 2003-as női kézilabda-világbajnokságon (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)

Döbbenetes dráma a 2003-as női kézilabda-világbajnokságon

A csoportot azért sikerült megnyerni (a szlovén, a német és a magyar csapat is négy győzelemmel és egy vereséggel zárta ezt a kört), jöhetett a középdöntő. Amelynek második fordulójában, 2003. december 13-án, Rijekában került sor a norvégok elleni mérkőzésre. Egy nappal korábban a németek egy góllal kaptak ki a norvégoktól, mi hárommal vertük a románokat.

 Egy újabb magyar győzelem máris az elődöntőbe küldte volna Mocsai Lajos csapatát.

Az első félidőben csodálatosan játszott a magyar válogatott és a szünetben 14-11-re vezetett. A tét nem csak az volt, hogy nyerünk-e, hanem az is, hogy ezzel a győzelemmel kijutunk-e a 2004-es athéni olimpiára. A hatalmas tét nem roppantotta össze a magyar lányokat, a később tragikus autóbalesetben elhunyt Kulcsár Anita játékára nem nagyon lehettek szavak. A norvégok csak vergődtek (ilyet sem látni tőlük), szinte megfojtottuk őket. Aztán következett a második félidő és a nem mindennapi kézilabdadráma.

A meccs:

Női kézilabda-világbajnokság, 2003, Horvátország
Középdöntő, 2. forduló: Magyarország–Norvégia 24-24 (14-11)
Rijeka, 500 néző. Vezette: Karabaic, Rudic (horvátok).

Magyarország: Pálinger – Lovász 4, Radulovics 6/3, Kulcsár 4, Görbicz 2, Ferling 5, Kisrner 2. Csere: Sirina (kapus), Bohus, Pigniczki 1, Siti Eszter. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
Norvégia: Leganger – Aamondt 6, Lunde 6/5, Larsen, Hilmo 3, Hovind, Sandve. Csere: Tjugum (kapus), Nyberg 3, Soerlie, Hynne 1, Riegelhuth 1, Harsaker 3. Szövetségi kapitány: Marit Breivik. 

Kiállítások: 8, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 3/3, illetve 7/5.

Alighogy elindult a második harminc perc, a rijekai csarnokban kialudtak a fények. A játéktér sötétbe borult. Érthetetlen dolog volt ez, mert a csarnokon kívül égtek a villanyok, sőt, odabent az eredményjelző sem aludt ki. A műsorközlő teljes pánikba esett, két nyelven harsogta, hogy ilyen skandalum 1977 óta nem történt ebben az országban. (A részleteket nem mesélte el.) A csapatok a félhomályban a pályán maradtak, különféle gimnasztikai gyakorlatokat végeztek, nem akartak kihűlni. Mindenkinek eszébe jutott a 2000-ben Romániában megrendezett Európa-bajnokság, amelyen a román rendezők – szinte egészen biztosan szándékosan – leoltották a villanyt a magyar és a román együttes elődöntőjében. Ott azonban hamar megtalálták a „kiégett biztosítékot”, itt az idő egyre jobban telt. 

A meccs amúgy is későn, 20.30-kor kezdődött, az éjszakába nyúló dráma nem akart véget érni.

Egy óra telt el, amikor a két csapat az öltözőbe ment. Iszonyatos volt a botrány. Ha nem lett volna ekkora a tét, ha a rendezők nem zsúfolták volna össze a középdöntő három meccsét három napra, talán haza is lehetett volna menni. Az IHF kirendelt ellenőre ragaszkodott ahhoz, hogy a meccset folytatni kell. Ő is tudta, hogy a halasztás végzetesen borítana fel mindent. A magyar csapat játékosai tehetetlenül várakoztak. Szőlőcukrot ettek és energiaitalokat ittak, valahogy szinten kellett tartani magukat. Mivel a meccs kétharmada nem ment le, az akkori állást sem lehetett végeredménynek elfogadni. 

Futballmeccsnyi idő, azaz másfél óra telt el, amikor újra fénybe borult az aréna. Ekkor 22.55-öt mutattak az órák. Azt hittük, a botrányt nem lehet fokozni. Tévedtünk.

Öt perc bemelegítés után megint minden sötétbe borult. Őrület. Teljes volt az anarchia, a tanácstalanság. Ekkor azonban egy varázskezű villanyszerelő érkezett, aki öt perc elteltével elhárította az újabb hibát. Folytatódhatott a melegítés és a meccs is. Mocsai Lajos szövetségi kapitány előre jelezte: bármilyen eredményt is hoz a második félidő, az, a körülmények miatt nem lesz reális. 

A sötétség megölte a magyar csapat játékát

A magyar lányokat sokkal jobban megviselte a kényszerszünet. Játékunkból eltűntek az ötletek, az első félidőben látott virtuóz kézilabdának nyoma veszett. Norvégia vérszagot kapott és óriási nyomás alatt tartotta a magyarokat. Ezzel együtt nem sokkal a befejezés előtt 20-17-re vezetett Magyarország. Feledhetetlen hajrá elé néztünk, s az is kerekedett a meccs végéből. A norvégok többször is egyenlítettek, de a vezetést nem tudták átvenni. 

11 másodperccel a befejezés előtt mi vezettünk egy góllal, három másodperccel később megint döntetlen volt az állás. Az is maradt.

 A vége 24-24, ami két dolgot jelentett. Magyarország ezen az estén (még) nem jutott ki az athéni olimpiára és az sem dőlt el, hogy bejutunk-e a legjobb négy közé ezen a vb-n.

Drámai kép a franciák ellen elveszített vb-döntő után Zágrábban (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)

Nem telt el 24 óra, amikor újra pályára kellett lépni Ukrajna ellen. A magyar csapat azonban ezen a vb-n szinte minden nehézséget kibírt. Az ukránok elleni 35-23-as diadal Athénba és a zágrábi elődöntőbe repítette a magyarokat. Az elődöntőben Dél-Korea ellen soha nem feledhető 40-38-as magyar siker született, majd jött a franciák elleni döntő, amelyet felfoghatatlan módon vesztettünk el – hosszabbítás után. Erről most csak annyit, hogy az 59. percben, azaz 60 másodperccel a vége előtt két góllal vezettünk a franciák ellen.

 Tíz másodperccel a vége előtt, 28-27-es magyar vezetésnél Görbicz Anita eladta a labdát, az ellentámadásból a francia csapat hetest csinált, ezt belőtték, a sírból felkelve döntetlenre mentve ezzel a finálét. 

A hosszabbításban pedig már nem volt esély.

Hogy lehetett ezt a vb-döntőt elveszíteni?

Akár a helyszínen, akár a tévéképernyők előtt, de borzalmas volt mindezt átélni. A két izlandi bíró – Arnaldsson és Vidarsson – egészen elképesztő módon támogatta a francia csapatot a második félidőben. Ezzel együtt sem lett volna szabad ezt az aranymeccset elveszteni. 

Sydney után három évvel megint olyan dolog történt, amiről azt gondoltuk, hogy ilyen egyetlen sportcsapattal sem eshet meg. Mindez 9000 sikerre éhes magyar drukker előtt, Zágrábban.

Akkor még azt sem gondoltuk, amit most, 22 évvel később írunk le: Magyarország ekkor játszott legutóbb vb-döntőt. 2005-ben még elcsíptünk egy bronzérmet Szentpéterváron (a 2004-es olimpián ötödik lett a csapat), majd a világbajnokságok szempontjából megkezdődött az a mélyrepülés, amely azóta is tart. Húsz év alatt egyszer jutottunk a legjobb nyolc közé, 2019-ben pedig az a szégyen is megesett, hogy az Elnök Kupában, azaz az alsóházban kellett küzdeni. A 13. helyért játszott meccsen, Kumamotóban megint a franciákkal találkoztunk és kaptunk ki 26-21-re. Így lettünk tizennegyedikek.