Hétfő este a Serie A címvédője, a Napoli nyerte meg az olasz Szuperkupa-döntőt. Antonio Conte együttese a fináléban David Neres duplájával 2-0-ra győzte le a Bolognát. A mostani volt már a harmadik idény, amikor nemcsak a bajnok és a kupagyőztes, hanem négy csapat vett részt a tornán – ismert lehet ez a formátum a spanyoloktól. Az olaszok már a 2003-as meccset – a Juventus és a Milan között – külföldre vitték, akkor az Egyesült Államokban rendezték a Szuperkupáért vívott összecsapást. Ezután a Serie A az ázsiai piac felé nyitott, többször volt Pekingben a mérkőzés, majd Doha következett, végül Szaúd-Arábia lett a befutó. Az elmúlt három, már négycsapatos tornát Rijádban rendezték. Az már persze másik kérdés, hogy erre a pénzen kívül mi szükség van, főleg, ha a Szaúd Király Egyetemi Stadionjának üres lelátójára nézünk.

A Napoli–Bologna döntőt is Cristiano Ronaldo csapata, az al-Nasszr stadionjában rendezték Rijádban. A létesítményben hivatalosan 26 100 ember fér be, a döntőn viszont messze nem volt telt ház.
Ahogy a képen is látszik, a szervezők ezt tudták előre, így a felső sorokba hatalmas ponyvát raktak, hogy mégse az üres székek előtt rendezzék a finálét. A hivatalos nézőszám mindössze 15 ezer fő volt a döntőn. A helyi szurkolók helyzetét az sem könnyíti, hogy szaúdi idő szerint este 10 órakor kezdődött a mérkőzés.
A két népszerű csapat kiesése vezetett idáig?
A legnagyobb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport még kedd reggel is a címlapján foglalkozik a döntővel kapcsolatos kritikákkal. A cikk kiemeli, hogy már a Napoli–Milan elődöntő során is alkalmazták a ponyvás trükköt, miután minden jegyet arra a mérkőzésre sem sikerült eladni. A szerző hangsúlyozza, ha az elődöntők két vesztese, az Inter és a Milan játszotta volna a döntőt, akkor minden bizonnyal megtelt volna a stadion, ugyanis Szaúd-Arábiában ennek a két olasz csapatnak van szemmel látható szurkolói bázisa. Mindez a Napoliról, de főleg a Bolognáról nem mondható el.
A mérkőzés előtt egyébként rendkívül látványos fény- és tűzijáték volt, a helyszínen pedig olasz futballsztárokból sem volt hiány: Fabio Capello, Marco Materazzi, Alessandro Del Piero és Leonardo Bonucci is a helyszínen tekintette meg a mérkőzés.
Szent a béke az elnök és Conte között
A Napoli tehát 2-0-ra legyőzte a Bolognát, ezzel pedig 2014 után ismét elhódította a Szuperkupát. A lefújás után a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis kiemelte, hogy a Maradona-éra óta nem nyert a csapat egy évben két trófeát, és ez nagyban Antonio Conte vezetőedzőnek köszönhető. Nagyot változott a világ nyár óta, amikor a két szakember a sajtóhírek szerint annyira összerúgta a port az átigazolások miatt, hogy Conte kis híján távozott. Most viszont a klubelnök már zseninek nevezi Contét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!