Cristiano Ronaldo portugál válogatott futballista, aki szélsőként és csatárként is kiemelkedő. A világ egyik legismertebb és legsikeresebb labdarúgója, aki pályafutása során több kontinens legnagyobb klubjában játszott, miközben sorra döntötte meg a rekordokat.

Élete
Korai évei
Cristiano Ronaldo élete során számos megpróbáltatáson ment keresztül, és számos kiemelkedő sikert ért el. A teljes nevén ritkán emlegetett Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 1985. február 5-én született a portugáliai Madeirán, Funchal városában. Édesapja, José Dinis Aveiro kertészként dolgozott, édesanyja, Maria Dolores dos Santos Aveiro szakácsnő. Ronaldón kívül még 3 gyermekük volt. A sportoló bátyja, Hugo és két nővére, Elma és Katia mellett nevelkedett legkisebb gyerekként. Ronaldo második keresztnevét Ronald Reagan után kapta, mivel anyja nagy rajongója volt az amerikai elnöknek a színészi karrierje miatt. Már fiatalon kitűnt tehetségével, 12 évesen a Sporting CP akadémiájára került Lisszabonba, ahol gyors fejlődésének köszönhetően 2002-ben már a felnőttcsapatban is bemutatkozott.
Édesapja alkoholizmus okozta májbetegségben hunyt el 52 évesen, Ronaldo pedig látva apja küzdelmét az alkohollal, az italozást és a dohányzást is teljes mértékben elutasította és elutasítja a mai napig.
Ronaldo és az adakozás
Ronaldo a futball mellett híres arról is, hogy nagy összeget adományoz különböző jótékony szervezeteknek. 100 000 eurót adott például a kórháznak, ahol édesanyját kigyógyították a rákból, támogatja az UNICEF, a Save The Children és a World Vision munkáját, illetve Böjte Csaba alapítványát is segítette; a madeirai árvízkárosultak számára pedig gyűjtést szervezett egy jótékonysági labdarúgótorna keretében.
Cristiano Ronaldo a Real Madridban töltött évei során 5,7 millió euró adót mulasztott el befizetni a spanyol államnak 2011 és 2014 között, amiért 2018-ban 2 év börtönbüntetésre ítélték, de 19 millió eurós büntetés megfizetése után nem kellett végül bevonulnia.
Magánélet
A labdarúgó magánélete kuszának mondható. Ronaldo gyerekei több anyától születtek. Első gyermekének születését 2010 júliusában jelentette be a nagyközönség számára, az anya kiléte azonban titokként van kezelve, a focista hivatalosan egyedül nevelte a kis Cristiano Jr. Ronaldót. 2017-ben kétszer is gyermekáldásnak örülhetett, júniusban egy béranya ikreket szült neki, az Eva és Matteo nevet kapták. Ezután novemberben Ronaldo barátnője, Georgina Rodríguez, megszülte Ronaldo negyedik gyermekét, Alana Martinát. Habár a gyönyörű modell még nem Cristiano Ronaldo felesége, hosszú évek óta élnek együtt és eljegyezték egymást.
Karrier
Cristiano Ronaldo első csapata a CF Andorinha volt, ahová nyolcéves korában került, és ahol édesapja is dolgozott szertárosként. Ezután a madeirai Nacional csapatához szerződött, 1997-ben pedig már a Sporting CP akadémiáján játszott. 2002-ben a felnőtt karrierjét is ennél a csapatnál kezdte. 2003-ban először a Liverpooltól keresték meg, viszont végül az angol Manchester United igazolta át, mivel Ronaldo annyira jól játszott az edzőmérkőzésen, hogy a játékosok meggyőzték Sir Alex Fergusont, szerezze meg a fiatal sportoló játékjogát. Az edző irányítása alatt a csapattal háromszoros angol bajnok lett (2007, 2008, 2009), megnyerte az FA-kupát (2003–2004), a Ligakupát (2005–2006, 2008–2009), az angol Szuperkupát (2007) és a Bajnokok Ligáját (2007–2008) is.
A spanyol Real Madrid többször is próbálta megszerezni a klasszist. Egy alkalommal az akkor világrekordot jelentő 94 millió eurós összeget kínáltak, ekkor az MU fel is jelentette a FIFA-nál a Realt, mivel szerintük szabályellenesen keresték meg a sztárt. 2009-ben végül átigazolt a spanyolokhoz, 80 millió font ellenében. Madridban klublegendává vált. Az itt eltöltött évek során 4 BL-győzelmet, 2 bajnoki címet és több tucat egyéni elismerést szerzett. Ő lett a klub történetének legeredményesebb gólszerzője, az egy idényben elért 61 góljával megdöntötte Puskás Ferenc csúcsát is.
2018-tól az olasz Juventus csapatában folytatta pályafutását, ahol két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet aratott. 2021-ben rövid időre visszatért a Manchester Unitedhez, majd 2023-ban a szaúdi al-Naszr csapatához igazolt, ahol a liga szintjén azóta is remek formában játszik.
A portugál válogatottban 2003 óta szerepel. 2016-ban Európa-bajnok, 2019-ben Nemzetek Ligája-győztes lett. 2021-ben megelőzte Ali Daeit, és azóta is ő tartja a válogatottban lőtt gólok világrekordját. Az első férfi labdarúgó, aki öt világbajnokságon is gólt szerzett. Cristiano Ronaldo statisztikái, illetve az általa elnyert trófeák és díjak alapján egyértelmű, a portugál minden idők egyik legsikeresebb játékosa.
Klubcsapatai
Sporting CP (2002–2003)
Manchester United (2003–2009)
Real Madrid (2009–2018)
Juventus FC (2018–2021)
Manchester United (2021–2022)
al-Naszr (2023–)
Eredmények
Klubcsapatokkal:
Premier League-bajnok: 2007, 2008, 2009 (Manchester United)
FA-kupa-győztes: 2004
Angol Ligakupa-győztes: 2006, 2009
Angol Szuperkupa: 2007
Bajnokok Ligája-győztes: 2008, 2014, 2016, 2017, 2018
FIFA Klubvilágbajnok: 2008, 2014, 2016, 2017
Spanyol bajnok: 2012, 2017 (Real Madrid)
Spanyol Király Kupa: 2011, 2014
Spanyol Szuperkupa: 2012, 2017
Olasz bajnok: 2019, 2020 (Juventus)
Olasz Kupa-győztes: 2021
Olasz Szuperkupa: 2018, 2020
Arab Bajnokcsapatok Kupája-győztes: 2023 (al-Naszr)
Válogatottal:
Európa-bajnok: 2016
Nemzetek Ligája-győztes: 2019
Világbajnoki résztvevő: 2006, 2010, 2014, 2018, 2022
Eb-résztvevő: 2004, 2008, 2012, 2016, 2020, 2024
Statisztika
Klubcsapatokkal
Segunda Divisão – Sporting CP B
2002–03: 2 mérkőzés, 0 gól
Primeira Liga – Sporting CP
2002–03: 31 mérkőzés, 5 gól
Premier League – Manchester United
2003–04: 40 mérkőzés, 6 gól
2004–05: 50 mérkőzés, 9 gól
2005–06: 47 mérkőzés, 12 gól
2006–07: 53 mérkőzés, 23 gól
2007–08: 49 mérkőzés, 42 gól
2008–09: 53 mérkőzés, 26 gól
La Liga – Real Madrid:
2009–10: 35 mérkőzés, 33 gól
2010–11: 54 mérkőzés, 53 gól
2011–12: 55 mérkőzés, 60 gól
2012–13: 55 mérkőzés, 55 gól
2013–14: 47 mérkőzés, 51 gól
2014–15: 54 mérkőzés, 61 gól
2015–16: 48 mérkőzés, 51 gól
2016–17: 46 mérkőzés, 42 gól
2017–18: 44 mérkőzés, 44 gól
Serie A – Juventus:
2018–19: 43 mérkőzés, 28 gól
2019–20: 46 mérkőzés, 37 gól
2020–21: 44 mérkőzés, 36 gól
Premier League – Manchester United:
2021–22: 38 mérkőzés, 24 gól
2022–23: 16 mérkőzés, 3 gól
Szaúdi labdarúgó-bajnokság (Pro League) – al-Naszr:
2022–23: 19 mérkőzés, 14 gól
2023–24: 51 mérkőzés, 50 gól
2024–25: 41 mérkőzés, 35 gól
A válogatottal
Portugália U15
2001: 9 mérkőzés, 7 gól
Portugália U17
2001: 3 mérkőzés, 2 gól
2002: 4 mérkőzés, 3 gól
Portugália U20
2003: 5 mérkőzés, 1 gól
Portugália U21
2002: 1 mérkőzés, 1 gól
2003: 9 mérkőzés, 3 gól
Portugália U23
2004-es nyári olimpia: 2 mérkőzés, 1 gól; 1 barátságos mérkőzés, 1 gól. Összesen: 3 mérkőzés, 2 gól
Portugália, felnőttválogatott
2003: 2 mérkőzés, 0 gól
2004: 16 mérkőzés, 7 gól
2005: 11 mérkőzés, 2 gól
2006: 14 mérkőzés, 6 gól
2007: 10 mérkőzés, 5 gól
2008: 8 mérkőzés, 1 gól
2009: 7 mérkőzés, 1 gól
2010: 11 mérkőzés, 3 gól
2011: 8 mérkőzés, 7 gól
2012: 13 mérkőzés, 5 gól
2013: 9 mérkőzés, 10 gól
2014: 9 mérkőzés, 5 gól
2015: 5 mérkőzés, 3 gól
2016: 13 mérkőzés, 13 gól
2017: 11 mérkőzés, 11 gól
2018: 7 mérkőzés, 6 gól
2019: 10 mérkőzés, 14 gól
2020: 6 mérkőzés, 3 gól
2021: 14 mérkőzés, 13 gól
2022: 12 mérkőzés, 3 gól
2023: 9 mérkőzés, 10 gól
2024: 12 mérkőzés, 7 gól
2025: 4 mérkőzés, 3 gól
Adatlap
Születési idő: 1985. február 5.
Születési hely: Funchal, Madeira, Portugália
Sportág: futball
Poszt: szélső, csatár
Jelenlegi klubja: al-Naszr
Nevelőedző: -
Csillagjegy: vízöntő
Családi állapot: kapcsolatban
Gyermekei: öt
Szemszín: barna
Magasság: 187 cm
Testsúly: 83 kg
































































