Amikor a múlt pénteken Donald Trump bejelentette, e hét csütörtök a megfelelő határidő arra, hogy Ukrajna elfogadja az Egyesült Államok által támogatott békejavaslatot az Oroszországgal folytatott háború befejezésére, sokan csodálkozva, de valószínűleg még többen szkeptikusan csóválták a fejüket: nem lesz túl rövid a hatnapos határidő? Persze az örök optimisták úgy vélhették, hogy – bár már majdnem négy éve tart a háború – elég lehet hat nap a megállapodásra, ha megvan rá az akarat. Tán azt is gondolhatták, ez már csak azért is lehetséges, hiszen hat nap elegendő volt arra is, hogy Isten megteremtse a világot.
Péntek óta azonban (sokadjára) kiderült, hogy ez a pokoli háború még mindig nem ér véget – nincs meg rá az akarat egyik háborúzó fél részéről sem. E sorok írásakor (szerda déltájban) már nyilvánvaló, hogy csütörtökig nem lesz elfogadva az amerikai béketerv,
mert egyelőre sem Ukrajna és az őt támogató európai háborús koalíció, sem pedig Oroszország nem akar leszállni a háborús vonatról. Ez idő szerint csak annyi biztos, hogy a különböző diplomáciai manőverek, nyílt és titkos tárgyalások folytatódnak az amerikaiak és az ukránok, illetve az oroszok között Kijevben, illetve Moszkvában.
Az amerikai elnök kedden azt üzente, hogy várja a találkozót Zelenszkij és Putyin elnökökkel, de csak akkor, ha a háborút lezáró megállapodás végleges, vagy annak végső szakaszában van. Egyúttal elárulta, hogy már nem ragaszkodik a csütörtöki határidőhöz: „Számomra a határidő az, amikor ez véget ér.”
A határidő újabb csúszása ellenére a mai nap nagyon nevezetes, nem véletlenül szerette volna az amerikai elnök eddig nyélbe ütni a békemegállapodást. November negyedik csütörtökje ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban hagyományosan a hálaadás napja (Thanksgiving Day), amely immár négy évszázados múltra tekint vissza. A vallásüldözés elől Angliából elmenekülő/kivándorló százkét puritán zarándok – férfiak, nők, gyerekek – 1620 novemberében érkezett meg a Mayflower nevű hajón Amerikába, a mai Massachusetts kietlen partvidékére. Alig felük vészelte át a hosszú és kemény telet, de a túlélők tavasszal megkezdték az építkezést azon a területen, amit később Plymouthnak neveztek el (mivel az angliai Plymouth kikötőjéből indultak az Újvilágba), s ez a település ma „Amerika szülővárosa” néven ismert. Az angol telepesek felvették a kapcsolatot a környéken élő wampanoag indián törzzsel, amelynek tagjai megvédték őket más őslakos törzsektől, és megtanították őket halászni, kagylókat és erdei bogyókat gyűjteni, növényeket (kukorica, bab, sütőtök stb.) termeszteni. Már 1621 őszén olyan bőséges termést takarítottak be, hogy az istenhívő puritán zarándokok hálaadó ünnepséget, háromnapos nagy lakomát rendeztek, amelyen részt vettek a baráti indiánok is.
Az 1621-es ünnepség mintaadó példa lett, az első hálaadás napját később egyre több hasonló követte más kolóniákon is, bár nem minden évben és nem országszerte. A fordulópont 1863-ban, az amerikai polgárháború idején történt, amikor Abraham Lincoln elnök október 3-án közzétett elnöki proklamációjában bevezette a nemzeti hálaadás napot, amelyet minden év november negyedik csütörtökjén tartanak meg.
Ez az Egyesült Államokban éppúgy szövetségi – azaz nemzeti – ünnep, mint a július 4-i függetlenség napja (Independence Day). A hálaadás napja és a függetlenség napja – lényegében az USA születésnapja – szimbolikusan a magyar honfoglaláshoz és államalapításhoz hasonlítható, hiszen az amerikai történettudatban és nemzeti identitásban ez a két ünnep a miénkhez hasonló jelentést és jelentőséget kapott, bár a miénknél jóval rövidebb múltra tekintenek vissza.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!