Ha nem a vágyainkra, hanem a valóságra és a józan észre hallgatunk, akkor őszintén szólva nem tudjuk, mikor ér véget az orosz–ukrán/európai háború. Én például hiába kérdeztem meg a ChatGPT-t, szerinte a jelenlegi helyzet alapján ezt sajnos nem lehet pontosan megmondani. És a mesterséges intelligencia – mintha utánozni akarná a fortélyos dodonai jósszentélyt – hozzáteszi: a háború akár elhúzódhat, ha egyik fél sem látja előnyösnek a tárgyalásokat, de bármikor bekövetkezhet egy fordulat, amely gyorsabb lezárást eredményez. Na, ezt a többértelmű választ természetes intelligenciá­val is kitalálhatnánk.

De hiába fordulunk a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézethez (SIPRI) is – ők is csak annyit tudnak megállapítani, hogy a világ nukleáris fegyverekkel rendelkező államai növelik atomarzenáljaikat, és ezzel megteremtik a fenyegetettség új korszakát. Néhány napja közzétett jelentésükből pedig kiderül, hogy 

 A fegyverkezési láz láthatóan az idén sem csillapodott, sőt nyilván jövőre sem fog, ellenkezőleg – és ez sem igazán a békére készülés jele.

Vajon mire számíthatunk az előttünk álló 2026-os évben? Tartani fogják-e a legfontosabb játékosok a 2025-ben kialakult irányokat? Számíthatunk-e egy, a 2025-ös Trump-féle töréshez hasonló változásra a háború dinamikájában? Sikerülni fog-e tető alá hozni egy tűzszünetet, és ha igen, melyik lesz az a stratégia, ami meghatározza Európa kapcsolatait mind Oroszországgal, mind az Egyesült Államokkal? – Ezeket a kérdéseket lapunk főmunkatársa, a kiváló stratégiai és biztonságpolitikai szakértő, Robert C. Castel tette fel múlt szombaton itt megjelent cikke végén. Sokatmondó, hogy ő maga is nyitva hagyta az ukrajnai háború nagy kérdéseit.

Mi lehet a jó válasz számunkra ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes helyzetben? Egy közismert mondás szerint: 

 Hogy melyik irányba fordul Európa – ostoba kapitánya és alkalmatlan tisztjei által – veszélyes vizekre navigált viharvert hajója, egy hét múlva, az uniós csúcs után talán már világosabban látjuk.