(Zárójelben, ugye senkinek nem jut eszébe a választási és közjogi rendszert a finisben megbabrálni?) Visszatérve Petykóhoz és a trockistához: szóval ha a szavazás eredményétől függetlenül a normális magyarok nem engedik át a hatalmat az izzó szeműeknek, akkor jön a puccs meg a gyújtogatás. Így szeresd a hazádat! 

Szilveszter elmaradhatatlan kelléke, nálam legalábbis, Cseh Tamás és Bereményi Géza Mélyduma keringője. A dal, amit az ezredfordulóra írtak nekünk. Szép, érzelmes és rezignált, tehát nihilista. „Hé, magyarok, magyarok! / A concept már régen halott! / Szegények lesztek bizony / úgy, ahogy voltatok.” Ezt kaptuk a nagy, kétezres újévre.

S ugyebár amit jósoltak, azóta be is jött: a nyugati jólét álma örökre elérhetetlen. Igaz, legalább annyi örömünk akad, hogy már a nyugatiaknak is az. Sőt! Ha egzisztenciálisan nem is, de életminőségben és létbiztonságban simán lenyomjuk a megromlott Nyugatot, amelynek amúgy sem szabadna megbocsátanunk soha, hogy a második világháború végén simán odavetettek bennünket Sztálinnak! Meg is érdemlik a kerítést, amit előbb-utóbb felhúzunk Hegyeshalomnál.

Persze ők aljasodtak, mi hülyültünk. De az utóbbi sem kellemes. (Arról nem is beszélve, hogy a nemzeti blokkosodás „vívmánya”, hogy az átjárás, ide is, oda is, maximálisan biztosított.)

A kanyarban sem volt még Bodor Ádám, Fehér Béla, Spiró, dr. Máriás vagy Háy János, amikor Hamvas Béla az ötvenes években (az akkori magyarpetykóknak köszönhetően) az egyetemi könyvtár helyett az épülő palkonyai erőmű deszkabódé raktárában vetette alá magát az osztályharcnak, s különféle kisregényeket írt, annak biztos tudatában, hogy sem a szovjetek nem fognak eltakarodni innen, sem e regények nem kerülnek ki az asztalfiókból soha. Aztán csak kikerültek, először szamizdatként, majd keményfedél alatt. E kisregények egyike a Szilveszter.

Benne Patmore, a mindent megélt világutazó bölcselkedik és társalog mindvégig, épp egy lehetetlen állam lehetetlen háborújában, közönyösen és rezignáltan éjjeli lokált rendezve be egy lerombolt ház pincéjében. Segédnek egy bizonyos Theoclodini nevű fazont fogad fel, vallva, hogy háborúban segédnek csak arisztokrata jó. Ő „báró és szentszéki lovag. Egyébként vámhivatalnok és tulajdonképpen festő. A háború előtt tizenhat négyzetméteres vászna rendkívüli feltűnést keltett. A kép: Fehér seggek az éjszakában – sötétzölden derengő, elliptikus tavat ábrázol, a tó körül, a nézőnek háttal, igen sötétkék alapon a Hold által sápadtan megvilágított pucér nők serege guggol…”

Meg is venném rögtön! Hamvas a mély filozófia helyett ilyenekkel szórakoztatta magát Palkonyán, olajos csőfogók és hegesztőpálcák között. Szilveszter, Bizonyos tekintetben, Ugyanis – három bizarr kisregény, teljesen elvetemült, szürreális és dekadens világokról. Persze mély filozófia ez is, csak becsomagolva. Érdemes kézbe venni, hangolódni mindarra, ami ránk vár, s már most is itt van a nyakunkon.

Közben azért élvezzük ki ezt a világvége előtti zajongást! Mint a honvédtisztek tizennyolc decemberében a kolozsvári kaszinóban az éjszakát, vagy negyvennégy telén, a szegényes pesti boltokat járva, karácsonyi csemegékre vadászva, 

BÚÉK, drága tudatos polgárok, magyar utat járók! Indulok is a badacsonyi bazaltorgonák alatti remek pincébe, aztán meg Koppányhoz, a déli part legretróbb és legszerethetőbb büféséhez, aki, reméljük, ezúttal is megörvendeztet bennünket némi szilveszteri hangulattal, a tó szent tükre előtt!