Kapu Tibornak legalább volt alkalma felülemelkedni. Kétségtelenül az év egyik legizgalmasabb és legnagyszerűbb eseménye volt, hogy magyar űrhajós léphetett a Nemzetközi Űrállomásra, s már onnan az űrből, majd azóta is lélekemelő gondolatokat oszt meg velünk. „Idefentről én csak szépet és jót látok” – felelte például Orbán Viktornak, amikor a miniszterelnök arról érdeklődött, hogy látni-e onnan a háborút?
Kapu Tibor a magabiztos habitusával azt is sikeresen elkerülte, hogy bazári majmot csináljanak belőle a számtalan szerepeltetése során – na jó, egy alkalmat, azt a bizonyos, merániai Oscar-gálát leszámítva, de arról sem ő tehetett. Ilyen egyenes jellemű emberek, egészséges gondolkodású, valódi ikonok kellenek, kellenének nekünk, hogy ne tévesszük el a sok évtizednyi tortúra után nagy nehezen újra meglelt utunkat, azt a bizonyos saját, harmadik magyar utat. S megőrizzük a fenntebbvalóba vetett hitünket és az önnön értékítéletünkbe helyezett bizalmunkat, az igazságtudatunkat és a kurucos szabadságvágyunkat.
Nem könnyű ez manapság! Mert mi maradt nekünk itt a Földön, Európában, 2025-ben? A kétféle ruszkik eszkalálódó testvérháborúját és a nyugati birodalomépítők mesterkedéseit látva immár hozzá kellett szoknunk, hogy sem az emberi barbárság, sem a hatalomvágy által fűtött aljasság nem lett szelídebb az antik drámák megszületése óta. Nesze nektek, fejlődés, rendszerváltoztatás, euroatlanti integráció, mesterséges intelligencia! Az emberiség javíthatatlan, a világtörténelem vége helyett folytatódik a jó és a rossz örök, bibliai küzdelme.
A belső közéletben még méltatlanabb a helyzetünk! Mint a tipikus szituációban, amikor, bár már hozzászoktunk, de mégis bosszant, hogy fekáliaszag terjeng a buszon. Mert Demszky Gábor reinkarnálódása óta megint tilos lehajítani a húgyos csövest, meg nincs is, aki lehajítsa. Mégis, valahol belül sejtjük, hogy ez így nem természetes, s egy jobb világban már jönne a csendőr, hogy rávágja a puskatust a lábujjaira, és elzavarja valami közfürdőbe. Manapság mégis csak tűrünk és szívunk meg nyelünk.
Elviseljük, hogy a politikai rendszerünk a dupla vagy semmi lett. Azaz vagy sikerül folytatni a többnyire jót, vagy jönnek a lángoló agyúak és világító szeműek, és megint mindent öszetörnek. Száz éve a kétharmad országot veszítettük miattuk, aztán majdnem mindent, legutóbb pedig „csak” az egzisztenciánkat és a gyomoridegeinket. Néhányan a fél szemüket is. Most megint itt vannak a nyakunkon, s immár egyenesen az életünkre törnek!
Pár napja még a végtelenül ártatlan Skrabski Fruzsinának is nekirontott a szektájuk vezére. Pedig csak annyit kért a mindenkire nyitott és mindig kedves filmrendezőnő, hogy ne abuzálja tovább verbálisan a volt feleségét, és ne használja ki és fel gyermekeit a kampányban. Őrjöngő kommentcunami, hazugozás és fenyegetőzés lett a vége. Hogy „már csak 105 nap!” Fruzsina vissza is kérdezett, hogy miért, „mi lesz 105 nap múlva, a Gulágra vitet?”.
A Szily Nóra karácsonyi beszélgetésében plüssmackónak maszkírozott pszichopata persze pont ezt szeretné: mindenkit elvitetni, aki vissza mer pofázni.
Különösen a visszapofázós nőket! S, hogy miről is álmodoznak ezek, mit is akarnak „105 nap múlva?” A mi legbozontosabb trockistánk, az újabban Magyar Péter mögött vonagló Puzsér egyenesen megmondta ezt az Antimagyar Hangban: polgárháború lesz, ha a Tisza nem nyerhet. Szerinte ugyanis mindenki tudja, hogy Orbánt már csak a „faluról felbuszoztatott öregek éltetik”, s nem lehet már a változás útjába állni. Ha Orbán mégis a nyilvánvaló többség útjába állna – akár az elnöki rendszer prompt bevezetésével –, akkor „nem olyan demonstrációk lesznek, mint eddig. Egészen más jön, mert a fél országnak nem marad más választása, mint elhagyni Magyarországot. Azt hiszem, mielőtt elhagyják, azelőtt felgyújtják.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!