Az idősebbek talán még emlékeznek rá, hogy volt olyan időszak is az életünkben, amikor feltettük a kérdést: kit képvisel Cservenkáné? Mondjuk engem jobban érdekelt, hogy ki lehet Cservenka, de akkor is. Mostanában néha (na jó, csak alkalmanként néhány percig, mert egyébként inkább felnézek az égre, és hálát adok, kitárom karjaimat a Nap felé, jó energiákat hasznosítok az ételekből, simogatom a növényeimet és az állataimat, köszönetet mondok a családomért és megelégszem azzal, amim van, szóval szüntelenül ünneplem az életet, ami egy csoda) meg az jut eszembe, hogy vajon kiket képviselhet a huszonnyolc tagú lízingelt párt, élén a nyúlszoba többszörösen terhelt kedves vezetőjével. Azaz kikből állhat össze a szélösszefújta szekta szociológiailag, esetleg kulturálisan, bár az utóbbit akár el is hagyhatjuk.
Messzebbről kezdem, aztán vagy kilyukadunk valahová, vagy nem. Nos az van most, hogy rákaptam a DPK háborúellenes gyűléseire. Itt jegyzem meg zárójelben, hogy
néhány Lázárinfót is végignéztem, mert egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy lehet ezt nap mint nap végignyomni, három-négy órán keresztül, néha ellenséges közegben, „élőben és vágatlanul”, felkészülten és folyékonyan. És arra a következtetésre jutottam, hogy a miniszter egyszerűen lenyűgöző és egészen elképesztő agya van.
És fekete öves, ám szenvedélybeteg Fidesz-szavazókkal beszélgetve azt is látom, közel a megbocsátásunk azért, hogy kistelepüléseken élve kilométereket kell utaznunk egy doboz cigiért. (Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni, a szenvedély nevében.) Ráadásul azt is látom, hogy a magyar társadalom hihetetlenül nagy lépést tett az egyedfejlődés rögös útján, és a budikeféből ugyanúgy nem lesz kötél, mint ahogyan kommunista kutyából demokrata szalonna.
Vissza a DPK-hoz! Magam úgy vettem észre, hogy a miniszterelnök az elmúlt néhány évben elsősorban kifelé figyelt. Jól tette. Békemisszió, kínai kapcsolat, orosz nyersanyag, amerikai barát és hadakozás az öntökönlövő, soha senki által meg nem választott brüsszeli izével. Nem szeretem az elit szót ebben a kontextusban használni, mert az elit nekem egy művelt, kulturális és szellemi „élcsapatot” jelent, ami mögé könnyű szívvel fel lehet sorakozni. Aztán
ahogy közeledett a választás időpontja, befelé fordult. Úgy veszem észre, hogy először nagy formátumú vezetőhöz méltó módon magában rendezte a dolgokat, majd a közösség felé fordult.
Maga a DPK-s kulissza és a körítés nagyon amerikai. Én ezt cseppet sem bánom, mivel folyamatosan és mélységesen hiszek Amerikában, így volt ez még a nehéz „demokrata”-exportőrök idején is, pedig ahhoz kötélidegek kellettek. Talán mondanom sem kell, hogy nem bank-Amerikáról, a birodalomról beszélek. De a zene, a fények, a bevonulás, a műsor szerkezete mind Made in USA.
De ami igazán fontos, az a tartalom, a belbecs. Ami folyamatosan fejlődik. Orbán Viktor már az elején magasra tette a mércét, de a legutóbbi két alkalom, a békéscsabai és az esztergomi mindent vitt. A személyessége, az érzelmek miatt és okán. Mert azt már megszoktuk (el lettünk kapatva vagy mi), hogy egy olyan államférfi, amilyentől sajnos Európában már jó ideje elszoktunk,
logikusan és világosan felvázolja nekünk a világ helyzetét a világrendszerváltás küszöbén, amitől nem csinál be, inkább felvillantja múlt, jelen és jövő összefüggéseit, és hogy iróniába, s ami még fontosabb, öniróniába hajló remek humora van, ám most valahogy még közelebb került a táborhoz, ahol egy a zászló. Fizikailag és lelkileg is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!