idezojelek

A kövületek után jönnek a fekete öves atlantisták

HETI AGYRÉMEK – Gondolhatnánk, hogy az EU vezetői egyszerűen síkhülyék, de az a sejtésem, hogy mégsem.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined

Sejtettem, mondjuk gyakran, néha egy kis büszkeséggel a hangunkban, hogy lám-lám, mi megmondtuk, mert megéreztük vagy valami hasonló történt velünk. De mi is az a sejtés? Nézzünk először egy „hivatalos” magyarázatot. A sejtés tulajdonképpen egy gondolati folyamat, aminek során valaki nem teljesen információk vagy megfigyelések alapján vélekedik valamiről vagy feltételez valamit. Ez a fajta következtetés gyakran az intuícióra, az emberi érzékelésekre és tapasztalatokra támaszkodva jön létre.

Általában nincsenek mögötte teljesen megalapozott érvek vagy bizonyítékok. Ennek ellenére a mindennapi életben gyakran használjuk a sejtéseket döntéshozatalkor vagy egy probléma megoldásánál.

A sejtés közeli rokona a hipotézis, ami viszont már egy tudományosan megfogalmazott feltételezés. Ellenőrizhető, cáfolható, célja a jelenségek magyarázata vagy előrejelzése. Hogy a magyar nyelv egy csoda, az egyik legnagyobb ajándék amit kaptunk az út elején, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a sejtés szavunknak is szekérderéknyi szinonimája van. Kedvünk szerint kiválthatjuk a sejtést találgatással, hatodik vagy szaglóérzékkel, szimattal, előérzettel, intuícióval, gyanúval, megérzéssel vagy akár feltevéssel.

Létezik matematikai sejtés is (hosszú a lista), ez egy olyan állítás, amely a matematikai logika eszközeivel formálisan nem bizonyított, ám egy elfogadott szaktekintély kijelentése szerint erősen valószínű. De ez egy másik galaxis, amikor matematikus ismerőseim könnyed cseverészésbe kezdenek ezekről a sejtésekről, általában sejtelmem sincs, hogy miről beszélnek.

Maradnék tehát először inkább a focinál, azt legalább műveltem egy jó ideig.

Szóval, az sejthető volt, hogy Varga Barnabás (ki más?) inkább előbb, mint utóbb befejeli az első gólját Athénban, meg is történt annak rendje és módja szerint, tehát a sejtés beigazolódott. Itt jegyzem meg mintegy közbevetőleg, hogy a Liverpool is jól járt volna vele és Tóth Alexszel is (na ő, gyanúm szerint nem a Bournemouth-ban fog megöregedni, inkább kinéz neki a kerkezi út), megvehették volna őket a büdzséjükhöz képest gombokért ahelyett, hogy csilliárdokat költenének a piacon. És (nem tudom megállni), akkor még a magyar szabálynak (visszautasíthatatlan ajánlásnak) is megfeleltek volna.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt is lehetett sejteni, hogy Sallai sem marad meg töröknek százötven évig, és tessék, már hírbe is hozták a Liverpoollal. Ami persze nem csoda, hiszen az edző gyűjti a pengés jobbhátvédeket, akiknek kvalitásaikat tekintve egészen máshol kellene játszaniuk a csapaton belül. Mindenesetre Szoboszlai és Sallai jól mutatnának, amint egy kő, papír, ollóval eldöntenék, hogy ki rúgja a tizenegyest. És akadnak természetesen sejtéseink az Európai Unióval kapcsolatban is, egyik merészebb, mint a másik, de a merészséggel meg az a helyzet, hogy ezek az előérzetek egymás után válnak valósággá és az (összeesküvés-) elméletek sorra válnak gyakorlattá.

Mert a kérdés ugye az, hogy miért és miként válhatott egy nem is olyan régen még szebb napokat látott, jobb sorsra érdemes gyülekezetből egy öntökönlövő, önsorsrontó, önfelszámoló, szuicid hajlamot felmutató rakás szerencsétlenség.

Aminek a soha senki által meg nem választott vezetői úgy viselkednek, mint akik éppen most távoztak egy zárt intézményből, az alattvalók jelentős része pedig még tapsol is ehhez a jelmezes főpróbához. Joggal gondolhatnánk tehát, hogy az EU vezetői egyszerűen síkhülyék, de az a sejtésem, élek tehát a gyanúperrel, hogy nem. A helyzet, a háttér ugye, ennél sokkal rosszabb. Hatalmas a baj. De itthon is sejtünk legalább két dolgot, ahogy a vacsoránál rakosgatjuk össze az elmúlt napok eseményeit. Állnak össze a mozaikok, alakul a puzzle.

A haza legnépesebb szektájának tájékán nagy a jövés-menés. És miközben a felszínen éppen most próbálják összeugrasztani a magyar cigányokat a nem roma magyarokkal, körvonalazódik a valódi szándék is. A huszonkilenc tagú lízingelt pártot továbbpasszolják a fekete öves atlantistáknak. 

A borzalmas kövületek, Bokros, Surányi, Kéri satöbbi után megjelentek a fiatalabb, energikusabb, erősebb héják, a shelles, blackrockos részvénytársaság tagjai, akiknek a szótárában már végképp nem szerepel a haza.

Más szocializáció, más mentalitás. És sejthető, hogy a Diákhitel Központ egykori vezérigazgatója nehezebben csuklóztatja majd Kapitány Istvánt, mint az eddigi sameszokat. Ráadásul van egy olyan sejtésem, hogy a visszavonuló vezetőt nem is ő követné adott esetben. Magam Orbán Anitára tennék egy kisebb összeget, már amennyiben lenne és ha úgy alakulna. De ettől az Isten mentsen meg mindenkit.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.