Minden kultúra. Ennek az összefüggésnek a felismerése a magyar kultúra napjának kapcsán és örvén mindig kap egy kis lendületet, de aztán mintha elfeledkeznénk róla. Holott ez az alap. Január 22-e nekünk, magyaroknak nagy nap. Igazi ünnep.
1823-ban, három héttel azután, hogy Kiskőrösön megszületett Petőfi Sándor, a 19. század legnagyobb rock and roll költője, Kölcsey Ferenc Csekén letisztázta a Himnusz kéziratát, majd valószínűleg nyújtózott egy jólesőt és kisétált a kertbe. Nyilván érezte, hogy a vers elég jól sikerült, de alighanem fogalma sem volt arról, hogy mit adott a hazának. Konkrétan egy nemzeti imádságot,
amiben benne foglaltatnak a gyökereink, évezredes hagyományaink, és ami a nemzeti tudat és szellem elidegeníthetetlen része.
Mágikus nap. Ezen a napon 1943-ban javában tombolt a második világháború és megszületett Cseh Tamás. Életművének jelentősége felmérhetetlen. Illetve nem, immáron pontosan felmérhető. Ugyanis ifjú szívekben él. A dalokat fiatal emberek éneklik színháztermekben, konyhákban és tüzek mellett, gyakran olyanok, akik még nem is éltek, amikor azok megszülettek, és fogalmuk sem lehet arról a miliőről, amelyben világra jöttek. Csak éppen érzik a szellemiségüket.
Cseh Tamás halhatatlan közvetítő volt és lesz. Születése után három évvel, január 25-én látta meg a napvilágot Bereményi Géza, vasárnap ünnepelhettük a nyolcvanadik születésnapját. Bereményinek rengeteget köszönhetünk, és nem „csupán” a Bereményi–Cseh-dalok miatt. És nem csak azért, mert nagyszerű költő, remek író és rendező. Mindegyik igaz rá, de mindezek mellett egy komplett világot teremtett.
Egyrészt egy azonnal és pontosan felismerhető monoverzumot, de nem elégedett meg ennyivel. Rendesen beleszólt a miénkbe is. Megkockáztatom, hogy nélküle nem olyan lenne a világunk, mint vele, miatta. Benne van a közbeszédünkben, a Megáll az időtől az Eldorádóig, hogy csak a tényleg és valóban emblematikus művekből említsünk kettőt. Itt van Pierre, Sanyi bácsi és a két Gombacsik. Köszönet érte.
A politika is kultúra. Már amennyiben jól, sőt magas szinten, ugyanakkor a közjó érdekében művelik. Akkor már szinte művészet. Egyben előadó-művészet is. Ez utóbbi Orbán Viktor kaposvári „fellépésének” megtekintése közben jutott eszembe.
A hosszú évek óta folyamatosan „fáradt” és rettenetesen „elszigetelt” magyar miniszterelnök a Davos–Brüsszel–Kaposvár közvetlen járattal érkezett és egy egészen rendkívüli produkcióval örvendeztette meg a sportcsarnoknyi közönséget. Összeszedettség, nagy ívű vízió, humor és államférfiúi adottságok. A szellem embere a múltat ismeri, a jelent elemzi és a jövőt fürkészi. Ezek jöttek le nagyjából. És egy jó adag vagányság, nem csoda, hogy az ellenfelek tartanak tőle. De ha már a vagányságnál tartunk, a futball is kultúra. Ha úgy játsszák, mint például Szoboszlai. Ha valaki egy BL-meccsen a felugró sorfal alatt pofozza be a lasztit a bal alsóba, az enyhén szólva is figyelemre méltó karakter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!