Ébresztőóra nélkül: így ébredtek az emberek az ipari forradalom előtt

A mechanikus ébresztőórák előtti időszakban a napfény, az állatok hangja vagy a templomi harangszó ugyanúgy segíthette az ébredést, mint a különféle találékony időmérő eszközök – például a jelölésekkel ellátott gyertyák, a füstölőórák vagy a vízórák – hangjelzései. Az ipari forradalom idején pedig még külön foglalkozás is született erre a feladatra: a brit városok utcáit járó „knocker-upperek” botokkal kopogtatták végig az ablakokat, hogy időben felkeltsék a munkába indulókat.

Ébresztőóra nélkül is pontosan ébredt a múlt embere Fotó: Atlas Obscura

Fatima Yaqoot alváskutató szerint a mechanikus ébresztőórák elterjedése előtt az emberek általában a természetes jelzésekre – például az ablakon beszűrődő napfényre – ébredtek fel. A preindusztriális társadalmak mindennapjait ezért – értelemszerűen – a napkelte és a napnyugta határozta meg. Sasha Handley, a University of Manchester történész professzora hangsúlyozta: tévedés lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy a korai társadalmak hétköznapjait kizárólag a nappalok és az éjszakák szabályos váltakozása befolyásolta. „Az emberek munkája sokszor késő estig vagy hajnalig tartott, attól függően, hogy milyen feladatokat kellett elvégezniük az adott évszakban. Nem igaz tehát az a feltételezés, hogy régen csak teljesen világosban dolgoztak az emberek.” – mondta.

Az első ébresztőórák: gyertyák, füstölők és vízórák

A múltban is adódhattak olyan helyzetek, amikor konkrétan meghatározott időben kellett felkelnie valakinek. Ezek megoldására a történelem során számos korai, ébresztőóraszerű eszközt kifejlesztettek. Az egyik legismertebb ezek közül az úgynevezett „gyertyás óra” volt, amelyet már az ókori Kínában is előszeretettel alkalmaztak. A folyamatosan fogyó gyertyán jelölések mutatták az idő múlását, ráadásul időközönként kis fémtűk is kiestek a viaszból, hangos csörrenéssel jelezve a pontos időt. Hasonló elv alapján működtek az ún. füstölőórák is: a lassan égő füstölőkhöz kis fémgolyókat erősítettek, amelyek idővel egy tálba estek. 

Az időmérés iránti igény egyidős az emberi történelemmel (Fotó: Amazon)

A vízóra – görög nevén klepszüdra – szintén elterjedt volt az ókorban. A filozófus Platón a Kr. e. 5. században állítólag olyan vízórát készített, amely a víznyomás növekedésekor sípoló hangot adott ki, így ébresztve fel tulajdonosát. 

Az időmérés problémája természetesen nem csupán az ókor emberét foglalkoztatta: a középkori Európában például harangokkal és csengőkkel igyekeztek nyomon követni az idő múlását. 

A mechanikus ébresztőóra és az ipari forradalom

Az első mechanikus órák a XIII–XIV. század fordulóján jelentek meg Európában. A XV. század végére a faliórák egy részébe már ébresztőfunkciót is sikerült beépíteni: egy kis tű segítségével be lehetett állítani, hogy mikor szólaljon meg a szerkezetben lévő csengő. 

A modern mechanikus ébresztőóra korai változatát 1787-ben készítették el, szabadalmat azonban csak 1876-ban kapott, és a tömeggyártás is ekkor indult meg. Ennek ellenére a XIX. század végéig ezek az órák még drágák és megbízhatatlanok voltak. 

Ébresztőórák helyett „knocker-upperek” 

Az ipari forradalom idején Nagy-Britanniában a gyárak működése egyre szigorúbb időbeosztást követelt: a munkásoknak pontosan kellett kezdeniük a műszakot, hiszen akár ötperc késés is komoly veszteséget jelenthetett a gyártulajdonosoknak. A pontos érkezéshez azonban szükség volt egy megbízható ébresztési módszerre. Bár kezdetleges ébresztőórák már ebben a korai időszakban is léteztek, ezek sajnos megfizethetetlenek voltak a legtöbb munkás számára, így az üzemeltetőknek más megoldást kellett találniuk a problémára. Így született meg egy különös foglalkozás ötlete: a „knocker-upperé”, azaz a hivatásos ébresztőé. 

Egy knocker-upper 1947-ből (Fotó: J.J.M. de Jong / Wikimedia Commons)

A „knocker-upperek” (magyarul: felkopogó ébresztő) éjszakánként végigjárták az utcákat, és különböző rudakkal, illetve botokkal kopogtatták végig a munkások ablakait. Addig nem mentek tovább, amíg biztosan meg nem győződtek arról, hogy a lakó valóban felébredt. Arunima Datta, a University of North Texas történész professzora szerint ezek az „emberi ébresztőórák” sokszor egész utcákat vagy negyedeket jártak végig.

Korai kelésük miatt a hivatásos ébresztők váratlan szerepkörökben is találhatták magukat: 1876-ban például egy „knocker-upper” fedezte fel, hogy egy család háza lángokban áll, 1888-ban pedig Hasfelmetsző Jack első áldozatának, Mary Nicholsnak a holttestét is egy ilyen ébresztőmester találta meg. 

Mit tanulhatunk ma az ébresztőóra előtti világból?

Fatima Yaqoot szerint sokan romantikusabbnak gondolják a régi idők alvási szokásait, de a valóság ennél sokkal összetettebb volt: a zsúfolt lakások, a zaj és a kemény fizikai munka ugyanis mind befolyásolhatták az alvás minőségét. Handley ehhez hozzátette: nagy különbség ugyanakkor, hogy a régebbi korokban sokkal rendszeresebben aludtak az emberek, mint napjainkban. 

További történelmi témájú cikkeket a  Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.