idezojelek

Harmadik berendezkedés

Soha nem volt még olyan nagy szükség a nemzet összetartó erőire, mint éppen most.

Bogár László avatarja
Bogár László
Cikk kép: undefined
Fotó: Fortepan / Vimola Károly
0

Azt természetesnek vesszük, hogy a Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János nevéhez kötődő rendszerek, illetve berendezkedések (a kettő nem ugyanaz, de különbségük taglalására kicsit később térnék vissza) egyszer véget értek. Az előző kettőt az első és második világháború temette maga alá, az utóbbi összeomlásakor ugyan világháború nem volt, de Magyarország rendszerváltáshoz kötődő vagyonvesztése nagyobb volt, mint a második világháború nyomán elszenvedett kár, és a nemzeti tulajdonban lévő vagyon ma nagyjából ugyanakkora, mint negyven évvel ezelőtt volt. 

Ez utóbbiról amúgy nem illik beszélni, ráadásul csak becslések vannak, mert a rendszerváltás „demokratikus és szabad” rendszerének nagyobb dicsőségére mindmáig elmaradt az egységes átfogó nemzeti vagyonleltár megteremtése. Ami azért érdekes, mert a különböző politikai alakzatok ugyan folyamatosan és kölcsönösen egymást vádolják a nemzeti vagyon eltulajdonításával, de érdekes módon egyikük se nagyon törekedett arra, hogy mindenki számára követhető nemzeti vagyonkatasztert hozzon létre. Úgy vádolják tehát kölcsönösen egymást, hogy senki nem tud semmit, miközben feltehetőleg mindenki tud mindent. 

Viszonylag megbízható tudásunk csak arról van, hogy 1980 és 2010 között harminc év alatt csak az offshore kilopott pénz 242 milliárd dollár volt 2010-es áron, ami mai áron inkább 360 milliárd dollárnak felel meg, vagyis lényegesen magasabb, mint az egyévi gazdasági teljesítményünk. De visszatérve a rendszerváltás előtti bő évszázadra, az akkori három rendszer bukását, egyáltalán magát azt a tényt, hogy véget értek (hisz semmi sem tart örökké) azt természetesnek tartjuk, mégis furcsán hangzana az a kérdés, hogy mikor fog megbukni a rendszerváltás rendszere. Még mielőtt bárki félreértené, nem az elmúlt 16 év rendszeréről (helyesen berendezkedéséről!) beszélek, hanem a rendszerváltás 1989–90 óta fennálló rendszeréről. Arról a rendszerről, amiről amúgy semmiféle vita nem volt akkoriban, mert 2010-ig húsz éven át minden politikai alakzat ugyanazt állította, hogy ez a rendszer, vagyis bürokratikus hamis nyelven a demokrácia és piacgazdaság, vagy ahogy a pártszlogenek fogalmaztak ennél is primitívebb szinten „a szabadság és jólét” az igenis „örökké tart”. Ez gyerekesen naiv vagy cinikusan gonosz feltevés (ki-ki ízlése szerint választhat a kettő között). A történelmileg magát másfél évszázada, de Trianon óta egészen biztosan vesztesnek érző többség ezt nagyon nem így vélte, de 2010-ig nem nagyon látta értelmét bármilyen lázadásnak. Pedig azért elgondolkodtató, hogy a 2006-os egy keresőre jutó reálbér nagyjából az 1978-as szintnek felelt meg, így nem lett volna teljesen indokolatlan a lázadás. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És akkor itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, ahol tisztázni kellene, hogy miért nem ugyanaz a rendszer és a berendezkedés. Ahogy Ferenc József, Horthy és Kádár nevéhez köthető rendszerek mindegyike három berendezkedést élt át, a 2026-os választás eredményétől függetlenül most a rendszerváltás rendszere is belép történetének harmadik korszakába a választások után. Mind a négy rendszer struktúradinamikája lényegében ugyanarra a mintázatra épül. Az első korszak az adott világhatalmi státusz teljes elfogadása, és kíméletlen erőszak alkalmazása mindenkivel szemben, aki ezt vonakodott megtenni. A második korszak az „intézményes lázadás”, vagyis a globális hatalmi rendszerrel való óvatos szembeszegülés, alkudozás. És végül a harmadik, amikor kiderül, hogy a mindenkori birodalom csak azért „engedett” a második fázisban, hogy az ennek nyomán e fázisban gyarapodni képes lokalitást így fossza ki, vagyis a harmadik, egyben utolsó berendezkedés után jön a kikerülhetetlen bukás. 

A terjedelmi korlátok lehetetlenné teszik, hogy mindezt az előző három rendszernél is részletesen bemutassuk, ezért csak a minket érintő rendszerváltás rendszerének példáján próbálom demonstrálni ezeket a jelek szerint minden rendszerben ismétlődő mintázatokat. 

Az 1990-től 2010-ig tartó korszak tehát a teljes behódolás korszaka. Esetünkben a NATO- és EU-tagság birodalmi „integrációs mezői” jelzik, hogy minden egyéb kísérlet automatikus önmegsemmisítéssel járna. A „taxisblokád” fedőnevű „esemény” során a birodalmi „verőlegények” tartottak egy kis „látványtechnikai bemutatót” arról, hogy mi vár arra, aki nem engedelmeskedik. 2001. szeptember 11-e nyomán pedig a birodalom deklarálja is, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, vagyis félig-meddig maga is terrorista, vagy „tán egészen az”, ahogy József Attila fogalmaz. Minden igyekezetük ellenére azért buktatják meg e húsz év mindkét polgári kormányát, mert óvatosan bár, de kísérletet merészeltek tenni az óvatos egyezkedésre és ez megbocsáthatatlan bűnnek bizonyult. Ám a húsz év gátlástalan birodalmi kollaborációja nyomán a vesztes többség amorf lázadása elkerülhetetlennek látszott. Ezt az amorf lázadást próbálta „rendezett mederbe terelni” a Fidesz nevű nemzeti nagykoalíciós kísérlet az elmúlt 16 év során. Ám amikor ennek a törekvésnyalábnak már megmutatkozhattak volna a vesztes többsége számára is érzékelhető eredményei, a tektonikamélységekből a felszínre törtek a globális hatalmi rendszer eddig látens, ám az elfojtás nyomán elemi erővel manifesztálódó energiái. (Ezt kezdte el a magyar beszéd-tér „világrendszerváltásnak” nevezni.) Ezért bár a választáson összeütköző két nagy politikai alakzat pontosan leképezi e világrendszerváltás két nagy tömbjét, de függetlenül attól, hogy melyikük győz, a rendszerváltás rendszere harmadik berendezkedésének létrehozása elkerülhetetlennek látszik. 

Az elmúlt harminchat év során követett mintázatok alkalmatlanokká, sőt többnyire értelmezhetetlenekké váltak, és ezt még egy nyugodt és konszolidált kommunikációs térben is igen nehéz lenne elbeszélni, a folyamatosan gerjesztett verbális polgárháború közepette pedig teljesen lehetetlen. 

Ám akárhogy is lesz, soha nem volt még olyan nagy szükség a nemzet összetartó erőire, mint éppen most. „Hat hét hit, és hat” ígéri a régi reklámszlogen, és még ugyan ennél hosszabb idő van hátra a választásig, de nem árt rákészülni.

A szerző közgazdász 

Borítókép: Taxisblokád (Fotó: Fortepan)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.