És akkor itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, ahol tisztázni kellene, hogy miért nem ugyanaz a rendszer és a berendezkedés. Ahogy Ferenc József, Horthy és Kádár nevéhez köthető rendszerek mindegyike három berendezkedést élt át, a 2026-os választás eredményétől függetlenül most a rendszerváltás rendszere is belép történetének harmadik korszakába a választások után. Mind a négy rendszer struktúradinamikája lényegében ugyanarra a mintázatra épül. Az első korszak az adott világhatalmi státusz teljes elfogadása, és kíméletlen erőszak alkalmazása mindenkivel szemben, aki ezt vonakodott megtenni. A második korszak az „intézményes lázadás”, vagyis a globális hatalmi rendszerrel való óvatos szembeszegülés, alkudozás. És végül a harmadik, amikor kiderül, hogy a mindenkori birodalom csak azért „engedett” a második fázisban, hogy az ennek nyomán e fázisban gyarapodni képes lokalitást így fossza ki, vagyis a harmadik, egyben utolsó berendezkedés után jön a kikerülhetetlen bukás. 

A terjedelmi korlátok lehetetlenné teszik, hogy mindezt az előző három rendszernél is részletesen bemutassuk, ezért csak a minket érintő rendszerváltás rendszerének példáján próbálom demonstrálni ezeket a jelek szerint minden rendszerben ismétlődő mintázatokat. 

Az 1990-től 2010-ig tartó korszak tehát a teljes behódolás korszaka. Esetünkben a NATO- és EU-tagság birodalmi „integrációs mezői” jelzik, hogy minden egyéb kísérlet automatikus önmegsemmisítéssel járna. A „taxisblokád” fedőnevű „esemény” során a birodalmi „verőlegények” tartottak egy kis „látványtechnikai bemutatót” arról, hogy mi vár arra, aki nem engedelmeskedik. 2001. szeptember 11-e nyomán pedig a birodalom deklarálja is, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, vagyis félig-meddig maga is terrorista, vagy „tán egészen az”, ahogy József Attila fogalmaz. Minden igyekezetük ellenére azért buktatják meg e húsz év mindkét polgári kormányát, mert óvatosan bár, de kísérletet merészeltek tenni az óvatos egyezkedésre és ez megbocsáthatatlan bűnnek bizonyult. Ám a húsz év gátlástalan birodalmi kollaborációja nyomán a vesztes többség amorf lázadása elkerülhetetlennek látszott. Ezt az amorf lázadást próbálta „rendezett mederbe terelni” a Fidesz nevű nemzeti nagykoalíciós kísérlet az elmúlt 16 év során. Ám amikor ennek a törekvésnyalábnak már megmutatkozhattak volna a vesztes többsége számára is érzékelhető eredményei, a tektonikamélységekből a felszínre törtek a globális hatalmi rendszer eddig látens, ám az elfojtás nyomán elemi erővel manifesztálódó energiái. (Ezt kezdte el a magyar beszéd-tér „világrendszerváltásnak” nevezni.) Ezért bár a választáson összeütköző két nagy politikai alakzat pontosan leképezi e világrendszerváltás két nagy tömbjét, de függetlenül attól, hogy melyikük győz, a rendszerváltás rendszere harmadik berendezkedésének létrehozása elkerülhetetlennek látszik. 

Az elmúlt harminchat év során követett mintázatok alkalmatlanokká, sőt többnyire értelmezhetetlenekké váltak, és ezt még egy nyugodt és konszolidált kommunikációs térben is igen nehéz lenne elbeszélni, a folyamatosan gerjesztett verbális polgárháború közepette pedig teljesen lehetetlen. 

Ám akárhogy is lesz, soha nem volt még olyan nagy szükség a nemzet összetartó erőire, mint éppen most. „Hat hét hit, és hat” ígéri a régi reklámszlogen, és még ugyan ennél hosszabb idő van hátra a választásig, de nem árt rákészülni.

A szerző közgazdász 

Borítókép: Taxisblokád (Fotó: Fortepan)