Szavazók híján adatokat gyűjt az ellenzék
A pártok egymással versenyezve próbálnak hálózatot építeni.
találatok a(z) #aláírásgyűjtés hashtagre (148)
A pártok egymással versenyezve próbálnak hálózatot építeni.
Aláírást gyűjtenek a civil szervezetek, hogy felszabadítsák a hazánknak járó brüsszeli forrásokat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége indította a kezdeményezést a hódmezővásárhelyi földadó ellen.
Ha az ügyben indított aláírásgyűjtés célba ér, törvénymódosítással veszik elejét a sarcolásnak.
A Fidesz számít azok aláírására, akik meg akarják üzenni a baloldalnak: nem kérünk a kudarcos Gyurcsány-korszakból.
A képviselő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú választókerület Fidesz–KDNP-s jelöltje.
Karácsony Gerely többször eltévesztette az aláírásgyűjtés határidejét.
A szükséges mennyiségű aláírást a szivárványkoalíció 36 nap alatt gyűjtötte össze.
Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az idén összegyűjtik a szükséges 200 ezer aláírást, ehhez képest eddig csak 50-55 ezer gyűlt össze.
Az ajánlások száma alapján a választók sem kíváncsiak a baloldal háziversenyére.
Egymás után érkeznek a tatai páncélosdandárhoz a fegyverszállítmányok, a Leopard 2A7HU tankok rendszeresítésével igazi csúcsfegyvert kap a honvédség.
A francia elnök szívélyes fogadtatásban részesítette a magyar kormányfőt.
2019-ben regisztrálták az első koronavírusos eseteket a kínai Vuhanban. Többévnyi félelem és korlátozás után most visszatérhet a Covid-helyzet, újabb titokzatos vírus ütötte fel a fejét.
Szakértőt kértünk meg arra, hogy „lebbentse fel a fátylat a titkokról”.
Franciaország lehetőséget lát a közel-keleti viszályban, és kihasználja tengeri hatalmát.
A határok meghúzása a gyerek érdekeit szolgálja.
Elvtársak, miért kell ez?