Félidőhöz érkezett az aláírásgyűjtési időszak, a pártok jelöltjeinek még egy hetük van, hogy az induláshoz szükséges ötszáz ajánlást megszerezzék és leadják a helyi választási irodáknál.

Rezeg a léc a Jobbiknál
A Nemzeti Választási Iroda péntek reggeli adatai szerint több ellenzéki párt is nehéz helyzetben van. Az aláírások nem gyűlnek, így
az is kérdéses, hogy sikerül-e az országos lista állításához szükséges 71 választókerületben jelöltet állítani végül.
A legrosszabb helyzetben jelenleg egyértelműen a Jobbik van, a párt 104 jelöltje közül eddig mindössze három indulót jegyzett be az NVI, azaz ők adtak le eddig legalább ötszáz támogató aláírást. Közülük az egyik Lukács László György, a Jobbik frakciójának vezetője, rajta kívül Kiss Sándor és Földi István, Jakab Péter korábbi szövetségese járt eddig sikerrel. Ismert, Földi István Jakab elnöksége alatt a baloldali szivárványkoalíció részeként indult a 2022-es választáson.
Nem sikerült még összegyűjteni a szükséges számú ajánlást azonban Adorján Béla pártelnöknek vagy olyan meghatározó jobbikosnak, mint Z. Kárpát Dániel,
aki függetlenül az elnök személyétől, a párt belső viszályaitól, a Jobbik 2018-as szakadásán át gyakorlatilag mindig alelnöki pozícióban asszisztálta végig a párt lejmenetét.
Dobrev Klára is küzd a pártért
A Demokratikus Koalíció sincs sokkal jobb helyzetben, az NVI eddig mindössze 22 jelöltet jegyzett be a 106 indulóból,
Kálmán Olga, Vadai Ágnes, Gy. Németh Erzsébet vagy Gréczi Zsolt sincs köztük, nekik még egy hetük van összeszedni és leadni az ötszáz ajánlást.

A Mi Hazánk a harmadik
A parlamenti pártok közül egyértelműen a Mi Hazánk van a legjobb helyzetben, a párt már 75 egyéni választókerületi jelöltjét jegyezte be vagy vette nyilvántartásba az NVI, így
a Fidesz és a Tisza Párt mellett jelenleg a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely rendelkezik a listaállításhoz szükséges 71 hivatalosan bejegyzett jelölttel.
Nem áll túl jól a szénája a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak sem, a szervezet 81 egyéni választókerületi jelölttel indult, közülük mindössze négynek sikerült eddig megfelelni az elvárásoknak, de meglepő módon még a függetlenként induló ex-párbeszédes Tordai Bencét sem jegyezték még be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!