A nemzeti keménymag számára persze evidens a válasz minderre, de a folyamatosan változó közhangulatban nagyon is fontos nyomatékosítanunk, hogy mire megy ki a játék. Az elmúlt hetekben jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. Például 

A tiszás alapember szerint valójában az utolsó pillanatig kiváró bizonytalan szavazók fogják eldönteni a választást. Ez választókerületenként mindössze száz embert is jelenthet. S Kérinek ebben – kivételesen – totál igaza van.

A verseny tehát ismét nyílt lett, hiszen szinte senki nem hiszi már el a Tiszáról, hogy bármiben is más lenne, mint a baloldali összefogás eddigi, szintén külföldről pénzelt kísérletei. Hogy a Tisza minden mérvadó felmérés szerint elvesztette az előnyét, az leginkább a természet törvényeinek tudható be. A leleplezések és önlelepleződések következtében apránként minden a helyére került, s kiderült, hogy Magyar Péter formációjának nemhogy a nemzethez, de a nemzeti minimumhoz sincs köze.

Nem véletlen, hogy mindeközben a kormánypártok részéről szükséges volt megerősíteni a nemzeti ügyek iránti elkötelezettséget – ezt láthattuk a kongresszusi beszédekben. E témánál érdemes egy pillantást vetni a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésére, amelyben 

akik a pártlistás erőviszonyok dacára végül eldönthetik az egész választást, hiszen hiába a Fidesz-előny, ha a billegő, egyéni körzetekben rendre a tiszások javára dőlne el a mérkőzés.

Ezért is különösen érdekes, hogy miként viselkednek majd a Mi Hazánk szavazói? A radikális párt lassú erősödéséből levonható az a következtetés, hogy nemcsak a Fideszhez, de Toroczkai László alakulatához is visszatérnek lassacskán az elcsángált szavazók. Talán épp azok, akik kezdetben bedőltek Magyar Péter bülbül énekének és piros-fehér-zöld mázának. Most az a kérdés, hogy ezek a hajlongó mihazánkosok végül odaadják-e az egyik szavazatukat a Fidesznek, vagy az esélytelen jelöltjükre leadott, elvesztegetett vokssal – akarva, akaratlanul – a brüsszeli párt előretörését segítik a sorsdöntő megméretésen?

Idevágó axióma, hogy még a balos felmérésekben is jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek Orbán Viktort, mint Magyar Pétert. Így tehát azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a bizonytalankodók jó részének nem Orbán Viktorral vagy a teljesítményével van problémája.

Hatványozottan jelentkezik e probléma a fővárosban, ahol – bár továbbra is a Fidesz a legerősebb párt – szövetségesek híján a legtöbb egyéni körzetben elbukhatnak a jelöltjei. Óvakodnék a sommás állásfoglalástól, de azért jól látszik, hogy 

A hátralévő három hónap legfőbb feladata tehát a szövetség helyreállítása, azaz a biztos, akár a Fidesz–KDNP-n túlmutató többség megteremtése az „orbánizmus” (itthon és a világban is sikeres) programja mögé. Miként Lázár János utalt rá, a 2003-ban felvett Magyar Polgári Szövetség kiterjesztés, vagy a 2010-ben a kétharmados Fidesz–KDNP-többség által elfogadott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata nem lehet pusztán politikai termék, hiszen ezek mögött annak idején valódi társadalmi mozgás, valódi elkötelezettség és valódi politikai alkuk álltak. Hogy mást ne mondjak, Csurka István, Lezsák Sándor vagy éppen a Turi-Kovács Béla-féle Kisgazdapárt önként adta fel önállóságát a szövetség sikere érdekében és az egykori Jobbik-szavazók és aktivisták többsége is a Fideszhez pártolt át.

A mai kiélezett helyzetben e széles szövetség volna képes legyőzni a „Mammon Birodalom csicskáit”. E szövetség újrateremtéséhez viszont további, kétirányú gesztusok szükségesek. A fővárosban a Demszky–Karácsony-féle nihilizmussal szemben lehetne széles szövetséget alkotni, országosan pedig a magyar út, a nemzeti elkötelezettség, a béke, a biztonság és a normalitás oldalán. Tehát 

Miként Lázár János mondta, „unokáink is nyögni fogják a választásunkat, vagy áldani a nevünket!” Fel kell nőni tehát a feladathoz! Odafent és idelent egyaránt.